Dotkom
Mahler Gusztáv lett az év projektmenedzsere
Mahler Gusztáv, a Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett a 2009.
évi “Az év projektmenedzsere” díj nyertese. Mahler Gusztáv az “Optika projekt, a Magyar Telekom szélessávú internet fejlesztési programja” vezetőjeként pályázott a díjra. A projekt feladata az új, szélessávú internet alapú szolgáltatások megtervezése, kialakítása és értékesítésének megszervezése, az ehhez szükséges hálózati és it-infrastruktúra kialakítása volt. A projekt komplexitását alapvetően az adta, hogy az új szolgáltatási portfólió kialakításában szinte minden nagyvállalati funkció részt vett. A projekt nyomán kialakult kiváló minőségű szélessávú internet szolgáltatások elérhetővé váltak 18 különböző településen, több mint 550 ezer háztartásban. Mahler Gusztáv 37 éves közgazdász, MBA-végzettséggel, a Magyar Telekom-csoport hazai és külföldi vállalatainál szerzett projektmenedzsment-gyakorlatot. Az évente megrendezésre kerülő Projektmenedzsment Fórum szervezőbizottsága kilencedik alkalommal írta ki “Az év projektmenedzsere” díj nyilvános pályázatát. A pályázat célja elsősorban a hazai projektmenedzsment-szakma egy kiemelkedő szakemberének elismerése és példáján keresztül a figyelem felhívása a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségére, illetve a kiemelkedő projektek eredményeire.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/04/19/mahler-gusztav-lett-az-ev-projektmenedzsere/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





