Connect with us
Hirdetés

technokrata

Válságálló volt 2009-ben a Laurel

Dotkom

Válságálló volt 2009-ben a Laurel

Változatlan, csaknem hárommilliárd forintos forgalommal zárta az elmúlt évet a székesfehérvári Laurel Számítástechnikai Kft.

A tisztán magyar tulajdonú cég 2009-ben is 2,9 milliárd forint feletti árbevételt ért el, nyereségességét pedig átszervezéssel, költségracionalizálással sikerült megőrizni. Bár tavaly a megrendelésállomány érezhetően csökkent, több várt munkát elhalasztottak, amelyeket az új, innovatív technológiák piacra vitelével sikerült kompenzálni – nyilatkozta az eredményről a Laurel ügyvezető igazgatója. Bessenyei István hangsúlyozta, a vevők szívesen fogadták a versenyképességet növelő, költségeket csökkentő eljárásokat, termékeket, úgymint az intelligens mérlegeket, adatbányászati rendszereket és geomarketing-megoldásokat is.

Az újdonságokon belül a cég saját fejlesztésű rendszerei is szépen teljesítettek (például információs terminálok, borkioszk), ezek forgalma megnégyszereződött. Mindemellett költséglefaragások, megszorítások is történtek, valamint új ERP- és web-technológiás hotline felügyeleti rendszerek bevezetése növelte a belső működés hatékonyságát – mondta el az igazgató.

Bessenyei szerint a piac 2010-ben sem változik jelentősen, annak ellenére, hogy a kereskedelmi informatikában megjelent technológiai újdonságok – mint például az elektronikus árkijelző polccímkék, információs terminálok, önkiszolgáló pénztárgépek – komolyabb terjedése várhatóan idén indul meg.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/04/18/valsagallo-volt-2009-ben-a-laurel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés