Connect with us

technokrata

Mikor lehet GSM-R a MÁV-nál?

Dotkom

Mikor lehet GSM-R a MÁV-nál?

Mikor léphetnek végre zavartalanul, biztonságosan kapcsolatba egymással a mozdonyvezetők, a pályán vagy akár az állomásokon dolgozók? Erre egyelőre nehéz lennne válaszolni, hisz az ezt lehetővé tevő rendszer beszerzésének pályáztatásához már 2006-ban hozzálátott a MÁV, de a hosszú tárgyalásnak csak egy-két közbeszerzési döntőbizottsági határozat meg némi pénzbüntetés lett az eredménye, s újabb pályázat várható.

A vasúttársaság arra számít, hogy az új eljárás még idén lezárulhat és az év végéig sor kerülhet a szerződések megkötésére is. Bár az előzmények alapján az sem lenne meglepő, ha újabb éveket kellene várni rá. Pedig a rendszer mielőbbi bevezetése annál inkább jó lenne, mert Global System for Mobile Communications-Rail(way) (GSM-R) forgalomirányító rendszere biztonságosabbá és gördülékenyebbé tenné a vasúti forgalmat. Napjainkban a vasúttársaságok szerte a világban analóg rendszerű rádiókapcsolaton vagy a sínek mellé fektetett kábelhálózaton keresztül kommunikálnak, ezt váltaná fel a borsos árú GSM-R rendszer. Feltéve, ha a MÁV és a kormányzat nem tétlenkedik sokat, ellenkező esetben elúszik több tíz milliárd forint, hisz a beruházás nagy részét Brüsszel állná. A pénznek, a biztonságnak tehát elég érvnek kellene lennie ahhoz, hogy a döntéshozók felülemelkedjenek a különböző időt rabló érdekeik érvényesítésén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

balmuda

SmartPhone

A japán kenyérpirítógyár mobilokkal próbálkozik

2021. május 17. hétfő
legerősebb androidos mobiltelefonok listája 2021. árprilis

SmartPhone

Íme a legerősebb androidos mobilok

2021. május 15. szombat
google pixel

SmartPhone

Színre lépett a Google Pixel 5a

2021. május 11. kedd
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin

Hirdetés