Dotkom
Korrupció a korrupcióellenes hivatalnál
Az orosz biztonsági erők tegnap megrohanták és átkutatták a Hewlett-Packard számítógépgyártó moszkvai irodáit, nyomozásuk keretében arra kerestek bizonyítékokat, hogy az amerikai óriáscég vezetői 2003-ban 11 millió dollárral megvesztegettek állami tisztviselőket egy szerződés elnyeréséért.
Ironikus módon a HP a korrupciós és más jelentős bűncselekmények elleni harcot irányító szervezet, a legfőbb orosz államügyész hivatala biztonságos számítógéprendszerét szállította. A Hewlett-Packard közölte, hogy teljes mértékben együttműködik a nyomozó szervekkel és maga is belső vizsgálatot folytat az ügyben.
A nyomozás szálai több országba vezetnek – tudta meg a Wall Street Journal -, a kérdéses számítógéprendszert állítólag egy német leányvállalaton keresztül adta el a HP. A vesztegetésre szánt milliókat kizárólag papíron létező cégek során, illetve több országon – így az Egyesült Államokon és Nagy-Britannián – keresztül juttatták célba. Egyelőre tíz személy szerepel a gyanúsítottak listáján.
Az első, 48 millió dollár értékű szerződést a számítástechnikai társaság egyik vezetője és egy orosz tisztségviselő írta alá. Utóbbi után kutatnak – az amerikai fél ugyanis nem tudta megmondani a nevét, és aláírása a dokumentumon olvashatatlan. A vesztegetés idején Carly Fiorina állt a HP élén, aki jelenleg éppen Kalifornia szenátori székéért indul harcba mint republikánus politikus. Állítása szerint nem volt tudomása az ügyről.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/04/15/korrupcio-a-korrupcioellenes-hivatalnal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





