Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google hétfőn elköszönhet Kínától

Dotkom

A Google hétfőn elköszönhet Kínától

Ha a Google tényleg kivonul a kínai piacról ahelyett, hogy engedne az ország cenzúratörvényeinek, akkor többé nem fog tudni visszatérni – véli a vállalat egy korábbi alkalmazottja. Hétfőn jelenthetik be a kivonulást.

Az, ahogy a Google bejelentette a Kínából történő kivonulási szándékát, szilárd elhatározásra enged következtetni – nyilatkozta Peter Lui, az amerikai internetes vállalat ázsiai és csendes-óceáni részlegének egy korábbi vezetője a Bloombergnek. Véleménye szerint ugyanakkor ha a Google kivonul Kínából, akkor nem fog tudni visszatérni. Az amerikai és a japán Google nem nyilatkozott az ügyben.

A világ legnagyobb internetes keresőmotorját üzemeltető Google idén január 12-én jelentette be, hogy akkor is beszűnteti oldalainak cenzúrázását, ha ez kínai működésének végéhez vezet. A vállalat kínai kormánnyal folytatott tárgyalásának eredménytelenségére lehet következtetni abból, hogy a múlt héten Kína felelőtlennek minősítette a szűrés beszüntetésének tervét.

A Google március 22-én, hétfőn jelentheti be a kínai piacról történő kivonulását, amire április 10-én kerülhet sor – írja a Bloomberg a sanghaji China Business News meg nem nevezett forrásaitól származó információira hivatkozva.

Egy, a Bloombergnek nyilatkozó elemző szerint Kína meglesz a Google nélkül is. Az ázsiai ország legnagyobb internetes keresőjének számító Baidu részvényei a kivonulási szándék január 12-i bejelentése óta 46 százalékkal drágultak. A Google Nasdaqon jegyzett papírjai idén eddig 8,6 százalékot vesztettek értékükből.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint a Google kivonulása “egyéni döntés”, amely nem lesz hatással a kínai üzleti környezetre.

Kínában jelenleg 384 millió internetfelhasználó van, ami meghaladja az Egyesült Államok teljes lakosságát. Egyes becslések szerint ez a szám 2013-ig 840 millióra nőhet, ami az ország lakosságának 61 százalékát jelentené.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés