Dotkom
Tőkebevonásra készül az iPont
Kockázati tőkebevonáshoz és nemzetközi piaci bevezetéshez érkezett a magyar iPont Kft.
által fejlesztett háromdimenziós televíziós szoftver. A cég itthon tavaly decemberben az Innovációs TechShow-n mutatkozott be a közönség előtt, ahol rögtön elnyerte a fődíjat. “Rengeteg megkeresést kaptunk a sikeres premiert követően, mára konkrét üzleti megbeszélésekig és a tőkebevonás lehetőségeinek megvizsgálásáig jutottunk el” – mondta Korcsok Zoltán, az iPont Kft. ügyvezető igazgatója. A TechShow-fődíj részeként az iPont januárban részt vett a Las Vegas-i CES-en és menedzsmentje több vállalatvezetővel találkozott a kaliforniai Szilícium-völgyben. A magyar cég megoldásának különlegessége, hogy szabad szemmel, külön segédeszköz (például szemüveg) nélkül alkot valós háromdimenziós képet. A 3D-s megjelenítésére alkalmas monitor nem foglal nagyobb helyet, mint egy hagyományos lcd-tévé, és egyszerre több személy, több nézőpontból láthat kiváló minőségű képet – olvasható a társaság honlapján. Az Ipont-Consulting Kft. 2003-as megalakulása óta netes alkalmazások és e-business rendszerek fejlesztésével, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozik, 2007 óta pedig 3D-fejlesztésekre fokuszál.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/02/16/tokebevonasra-keszul-az-ipont/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





