Dotkom
Százezrek halála jó ok a pénzlopásra…
Ilyen az emberi természet: sokan életüket vesztik, páran pedig ebből húznak hasznot, a segíteni vágyók kárára.
Nem egyszer beszámoltunk már olyan természeti katasztrófákról, amelyek emberek (tíz-száz)ezreit érintették; ilyen volt például a távol-keleti szökőár 2004 karácsonya után, a Katrina hurrikán lerombolta New Orleans, de a H1N1 influenzajárványt is ide lehet sorolni. Mi a közös bennük, IT szempontból? Az, hogy a világszerte ismertté vált események kapcsán számos online bűnöző próbálta meg kihasználni a segíteni igyekvő internetezőket, és egy részüket sikeresen megtévesztve pénzt lopott tőlük.
Haiti, Kuba és Dominika közöttNagyon jól szemlélteti az emberi lelketlenséget, hogy a jelenség nemhogy eltűnőben lenne, hanem egyre nagyobb mértékben jelentkezik. Példa erre a napokban a földi paradicsomban történt hetes erősségű földrengés: a karibi térség egyik legszebb régióját rázta meg a mélyben lakozó erő, okozva ezzel – az első becslések szerint – százezer ember halálát Haitin. Az amúgy is szegény országot valóságos sokként érte a földmozgás, melyet még Kuba dél-keleti részén is érezni lehetett.

Azonnal nyilvánvalóvá vált a világ számára, hogy a pálmafákkal borított ország önerejéből nem képes hatékony és gyors kárrendezésre. A környező országok sorra ajánlják fel segítségüket, ahogy például az Egyesült Államok is mentőalakulatot küldött a térségbe, Franciaországgal egyetemben. Az újjáépítési munkálatokat azonban ezek a felajánlások közel sem tudják fedezni, ezért szükség van az egyéni szintű hozzájárulásokra is. Pár kattintással bárki eljuttathat néhány dollárt/eurót a Haitit segítő alapítványok, szervezetek részére. Nem árt azonban résen lenni, a már fent említett okok miatt. Érdemes alaposan tájékozódni, mielőtt elszánjuk magunkat pénzünk kiadására; az összeg ugyanis könnyen bűnözők bankszámláján landolhat, ahelyett, hogy a bajbajutottakat segítené.
A földrengés nyomai„A Katrina hurrikánt követően nagyjából 4 ezer olyan website-ot találtunk, amelyek adományok fogadása céljából készültek, de csalók üzemeltették. Ahogy látható volt a katasztrófa elkerülhetetlen mivolta, néhány website még a pusztítás bekövetkezte előtt működni kezdett. Ugyanezt tapasztaljuk napjainkban is.” – nyilatkozta Sandra Miniutti, a Charity Navigator marketingigazgatója. A CN olyan független, nonprofit weboldalt működtet, amely a legitim adománygyűjtő site-ok elérhetőségét gyűjti csokorba, így innen mindenki biztonsággal választhatja ki támogatásának célpontját, kezdve az Orvosok Határok Nélkül szervezettől a Vöröskeresztig.
Túlélők a romok alatt
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/01/14/szazezrek-halala-jo-ok-a-penzlopasra/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





