Dotkom
Fizethet a Magyar Telekom
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Magyar Telekom Nyrt.
, amikor egyes kommunikációs eszközökön nem közölte, hogy a 3000 perc ajándékba szlogennel 2008. november 17-től december 31-ig tartó időszakban népszerűsített ajánlata csak bizonyos feltételekkel érvényes, emiatt a GVH 20 millió forint bírsággal sújtotta a társaságot. A versenyfelügyeleti eljárás arra irányult, hogy az eljárás alá vont, szabad döntésén alapuló akcióról megfelelő formában tájékoztatta-e a fogyasztókat. A hivatal szerint valótlan volt a televíziós reklámokban elhangzó azon állítás, hogy “év végéig minden új T-Mobile-előfizetés mellé 3000 percnyi beszélgetést ajándékba adunk”, ugyanis a minden kifejezés pozitív tartalma mögé az ésszerűen eljáró fogyasztó nem feltételez megszorítást, és nem is várható el tőle, hogy ezen állítást megkérdőjelezze és utánanézzen az esetleges korlátozásoknak. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy korábban hasonló ok miatt többször marasztalták el a céget. Ráadásul a meghatározó piaci szereplőként számon tartott vállalkozás széles körben terjesztett megtévesztő hirdetéseivel jelentős számú fogyasztót ért el. Súlyosbító körülménynek bizonyult az is, hogy a reklámkampány olyan időszakban (karácsony táján) volt intenzív, amikor is évek óta tendenciaszerűen az egyik legnépszerűbb ajándék a mobiltelefon.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/01/12/fizethet-a-magyar-telekom/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





