Connect with us
Hirdetés

technokrata

Még ne add el a Telekomot (Erste)

Dotkom

Még ne add el a Telekomot (Erste)

800 forintra emelte a Magyar Telekom részvények célárfolyamát az Erste, tartás ajánlásán viszont nem változtatott.

Fenntartja a gyorsjelentést követően is tartási ajánlását a Magyar Telekom részvényeire az Erste, azonban a papírok célárfolyamát az eddigi 700 forintról 800 forintra emelte. A bank elemzői szerint a kockázatmentes kamatok csökkenése és a 2010-es eredményekre vonatkozó várakozás növekedése okozta a céláremelést. A Magyar Telekom részvényei a szektortársakéhoz viszonyítva 2010-es eredményekkel P/E alapon 21 százalékkal alulértékelt a régiós szektortársakához képest, EV/EBITDA alapon 9, a szabad készpénzáramlási modellek alapján 10 százalékos az alulértékeltség.

Az idei eredményrek vonatkozó várakozását 4 százalékkal csökkentette az Erste elemzője, a 2010-est viszont 3 százalékkal növelte, a 2011-est pedig 11 százalékkal, leginkább a végrehajtott költségcsökkentési lépésekre reagálva.

A stabil 74 forintos osztalékot a bank szakemberei fenntarthatónak ítélik, annak ellenére, hogy a makrokörnyezet romlása miatt a következő években az árbevétel és a nyereség csökkenésére számítanak. 2009-re 644,7, 2010-re 624,8 milliárd forintos árbevételt várnak a Telekomtól, az idei nyereség78,5 a jövő évi 75 milliárd forint lehet. Az EBITDA jövőre 248,6 milliárd forintra mérséklődhet a 2009-re prognosztizált 254 milliárd forintról.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/11/13/meg-ne-add-el-a-telekomot-erste/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés