Connect with us
Hirdetés

technokrata

Nem kérnek az Amazon-olvasóból az egyetemek

Dotkom

Nem kérnek az Amazon-olvasóból az egyetemek

Az Amazon új könyvolvasója ugyan sikeres kereskedelmi termék, de egyelőre nincs helye az oktatásban, legalábbis így vélekednek két neves amerikai egyetem vezetői.

Az Amazon a Kindle DX megjelenésekor közölte, hogy néhány amerikai felsőoktatási intézménnyel és kutatóbázissal karöltve pilot projekteket kezdeményez azért, hogy a könyvolvasót mielőbb lehessen oktatási segédeszközként használni.

Az elképzelések szerint az egyetemi, főiskolai jegyzeteket a hallgatók az Amazon elektronikus könyvolvasóján vihetnék magukkal, ami egyrészt kényelmesebb lenne a számukra, másrészt hosszabb távon környezetbarát megoldást jelenthetne.

Két amerikai felsőoktatási intézmény, a Wisconsini Egyetem és a Szirakúza Egyetem vezetése szerint ennek még nem jött el az ideje, a Kindle DX a jelenlegi formájában egyelőre nem helyettesítheti az egyetemi jegyzeteket – írja a HWSW.hu.

Az oktatási intézmények a könyvolvasó “hiányos funkciói”, illetve elsősorban a vakokat és gyengénlátókat támogató lehetőségek hiányosságai miatt mondtak nemet az eszközre.

A Kindle 2-ben megjelent könyvfelolvasó funkció ellen több kiadó és szerző is tiltakozott, mondván a hangosköny-lehetőségért cserébe külön jogdíj járna. Ezzel szemben a hátrányos helyzetűeket védő amerikai szervezetek szerint a felolvasónak igenis helye van minden elektronikus könyvolvasóban, a gyengénlátók és más, tanulási zavarokkal (például dislexia) küzdő hallgatók számára előnyös lehet ez a funkció.

A Vakok Nemzetközi Intézete szerint helyes döntést hozott a két egyetem, amikor a korlátozott felolvasófunkcióra hivatkozva elutasította a Kindle szélesebb körű használatát az intézményekben.

A szervezet álláspontjában kifejtette, az elektronikus könyvolvasók alapvetően komoly lehetőséget jelentenek az oktatás számára, de addig, amíg a Kindle DX felületét nem tudják kezelni a vakok, addig nem lenne szerencsés kötelező jelleggel bevezetni.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/11/12/nem-kernek-az-amazon-olvasobol-az-egyetemek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés