Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jó irányba halad az IBM

Dotkom

Jó irányba halad az IBM

Az IBM üzleti stratégiája a nagyobb értéktartalmú területek felé tolódik el, ennek köszönhetően a vártnál kisebb forgalom mellett a vártnál magasabb nyereséget ért el.

Az IBM harmadik negyedéve a várakozásoknál magasabb, 3,2 milliárd, részvényenként 2,4 dolláros nyereséggel zárult, 23,6 milliárd dollár árbevétel mellett – írja a MarketWatch. Az előző év azonos időszakához képest a vállalat profitja 14 százalékkal emelkedett, árbevétele azonban 6,7 százalékkal visszaesett. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 23,86 milliárd dolláros árbevételt és részvényenként 2,38 dolláros nyereséget vártak. A vezérigazgató Sam Palmisano szerint a nyereség növekedése abból a “hosszú távú stratégiaváltásból” adódik, amely során az IBM a magasabb értéket jelentő üzletágak – így a szoftverek és ezekhez kapcsolódó szolgáltatások – felé fordult. Ezzel együtt a társaság a korábbi 9,7 dollárról 9,85-re emelte egész éves profitvárakozását. Ennek ellenére a zárást követő elektronikus kereskedésen az IBM-papírok közel 4 százalékos esést szenvedtek el, befektetői kételyeket keltett ugyanis az, hogy a legnagyobb üzletágakat jelentő globális szolgáltatások 7, a hardverértékesítés 12, a szoftvereladások pedig 3 százalékos visszaesést mutattak a negyedév során az egy évvel korábbi szinthez képest. Elemzők szerint ugyanakkor “jó irányba” halad a vállalat stratégiája, ráadásul az árbevétel csak 2008 kiemelkedően erős harmadik negyedéhez képest tűnik gyengébbnek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés