Connect with us
Hirdetés

technokrata

Komoly veszteséget termelt a Nokia

Dotkom

Komoly veszteséget termelt a Nokia

A harmadik negyedévről 559 millió eurós veszteséget jelentett a társaság.

A Nokia harmadik negyedéve 20 százalékos csökkenéssel 9,8 milliárd dolláros árbevételt hozott, a Bloomberg által megkérdezett elemzők 10,03 milliárdos várakozásával szemben. A negyedév nettó vesztesége részvényenként 0,15 eurót tett ki a negyedév során, összességében 559 millió eurót – ehhez legnagyobb mértékben az 1,17 milliárd eurós leírások járultak hozzá, amiből 908 millió eurót a Nokia Siemens Networks vesztesége jelentett.

Az egyszeri tételek nélkül az elemzői konszenzusnál magasabb, részvényenként 0,17 eurós nyereséget ért volna el a gyártó. A társaság adózás és kamatfizetés előtti eredménye 785 millió euróra esett az egy évvel korábbi 1,6 milliárdról. A Nokia 2009-re vonatkozó előrejelzése szerint az ágazat forgalma 7 százalékkal esik majd vissza – a becslés így a korábbi 10 százalékos várakozásnál kedvezőbb képet mutat. A jelentést követően emelkedni kezdett a társaság részvényeinek árfolyama: az előző napi záráshoz képest 4 százalék körüli mínuszról 1,6 százalékig kapaszkodott értékük.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/10/15/komoly-veszteseget-termelt-a-nokia/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés