Connect with us

Hirdetés

technokrata

Erős hátszelet fúj a laptopoknak a Windows 7

Dotkom

Erős hátszelet fúj a laptopoknak a Windows 7

Egy szempillantás alatt hét százalékkal ugrott meg a Compal Electronics Inc.

, a világ második legnagyobb szerződéses laptopgyártója részvényárfolyama a tajvani tőzsdén, amikor a vállalat bejelentette, hogy a harmadik negyedévben a korábban előre jelzettnél 20 százalékkal több gépet fog szállítani megrendelőinek. A cég papírjai 2007. december eleje óta nem értek annyit, mint a hét végén, a Compal, a Quanta – a legnagyobb bérgyártó – és a Wistron – a piac harmadik helyezettje – több mint kétszeresére növelték részvényárfolyamukat az év eleje óta.

A megrendelések hirtelen megugrásának hátterében a Microsoft új operációs rendszere, a Windows 7 október végi bemutatkozása áll, ugyanis a várhatóan nagy érdeklődésre számítva a pc-forgalmazók igyekeznek komoly raktárkészleteket felhalmozni a gépekből. Az amerikai Hewlett-Packard és a tajvani Acer, a világ két legnagyobb laptopértékesítője elsősorban Európában és az Egyesült Államokban számít a kereslet megélénkülésére, sőt az utóbbi vállalat a napokban jelentette be, hogy már a harmadik negyedévben is azzal számol, hogy 40 százalékkal nőnek laptopeladásai április-júniushoz képest. Szakértők szerint ennek a Compal, az Acer fő beszállítója lehet a legnagyobb haszonélvezője, ugyanakkor a Quanta sem panaszkodhat – a társaság értékesítése 20 százalékos növekedésére számít a két negyedév összehasonlításában.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés