Dotkom
Az Oracle jól bevásárolt
Az Oracle menedzsmentje szerint a Sun Microsystems bekebelezése legalább 15 centtel dobhatja meg a cég részvényenkénti eredményét az összeolvadás lezárása utáni első évben.
A Sun Microsystems az Orcale számításai szerint több mint 1,5 milliárd dollárral járulhat hozzá a társaság üzemi eredményéhez az első évben, s akár 2 milliárd dollárnál is többel a következőben. Az ügylet még nincs lezárva, hiszen ahhoz a Sun részvényesek végső engedélye, valamint a versenyhatóságok jóváhagyása is szükséges.
A Sun Microsystem kedden közölte a júniusban lezárt pénzügyi éve utolsó három hónapjának előzetes eredményét, miszerint a társaság 24-34 cent közötti részvényenkénti veszteséget termelt. A negyedik negyedévben az első becslés szerint 2,6-2,7 milliárd dolláros forgalmat bonyolított a cég, szemben az előző év azonos időszakában elért 3,8 milliárddal. A Sun vezetősége, amely a még a héten összehívja a részvényesi közgyűlést, hogy végső határozatot hozzon az Oracle-lel való összeolvadásról adózás után 6-16 centes részvényenkénti veszteségre számít a 2008-09-es pénzügyi év utolsó negyedévében.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/07/14/az-oracle-jol-bevasarolt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





