Dotkom
Középiskolás hackerekre vadászik a Pentagon
Nem elkapni, hanem alkalmazni akarja a fiatalokat az USA védelmi minisztériuma.
Egy eddig gyakorlatilag kiaknázatlan terepen kezdett alkalmazott-keresésbe az Egyesült Államok: minden korábbinál fiatalabb érdeklődőkkel igyekeznek felvenni a kapcsolatot, hogy általuk fokozhassák az USA cybervédelmét. A katonaság által pénzelt program során középiskolás diákokat keresnek fel. Az úgynevezett Cyber Challenge három új nemzeti versenyt biztosít az érdeklődők számára, melyeken a kormányzati szféra fontos képességeket tesztelhet: digitális célpontok megvédésének és megtámadásának képességét, adatlopási kísérletek végrehajtását és megakadályozását illetve nyomonkövetését.
Az elsőt a légierő pénzeli – a Cyber Patriot nevű verseny elsősorban a hálózati védelemre koncentrál. A vetélkedőn részt vevők két csapatra oszlanak, egyikük feladata megtámadni a másik, védekező csapat rendszereit. A védelmi minisztérium Cyberbűnözési Központja kibővíti Digital Forensics Challenge nevű, immár 2006 óta futó programját, és így középiskolások számára is adottá válik a lehetőség részt venni rajta. A DFC olyan problémákra fókuszál, mint a digitális behatolások nyomainak követése és a hiányos adatforrások újralétrehozása. Végül a SANS Institute szervezi a három közül a bizonyára leginkább figyelemfelkeltő eseményt. A Network Attack Competition során a diákoknak szoftveres hibákat kell találniuk és a saját javukra fordítaniuk annak érdekében, hogy ellenséges rendszerekbe törhessenek be és onnan adatokat lophassanak.
És hogy mi a jutalom? A próbákon legsikeresebben teljesítők cyberképző táborokban vehetnek részt a következő nyáron. Ezeket a nonprofit elven működő táborokat természetesen a hadsereg és magánkézben levő vállalatok (mint például EMC, AT&T, Verizon) támogatják, olyan szövetségi kormányhivatalok mellett, mint az NSA.
Orosz fenyegetés akkor és most is
Az állami kezdeményezések ötletadói számítanak az USA fiatalságának hazafiasságára. „Az 1950-es, 1960-as években a Szputnyik és az űrverseny arra késztette a fiatalokat, hogy tudományos és mérnöki pályára lépjenek.” – olvasható a hivatalos közleményben – „Hasonló lehetőséget akarunk nyújtani napjaink fiatalságának, hogy segítsenek bennünket az olyan fontos kihívásokkal kapcsolatban, mint amilyen a cyberbiztonság.”
A Cyber Challenge az Egyesült Államok első kísérlete, mellyel a civil szférában tanulókat kívánják elérni. A programmal pedig könnyen megszerezhetik a leendő szakértők legjobbjait – akár a magánvállalatok elől is elhappolhatják a legjobb koponyákat. És pontosan ez az, amit a kínai, orosz és egyéb nemzetiségű hackerek által folyamatosan támadott ország el szeretne érni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/05/28/kozepiskolas-hackerekre-vadaszik-a-pentagon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





