Connect with us
Hirdetés

technokrata

1,2 millió dolláros kártérítést kap a Microsoft

Dotkom

1,2 millió dolláros kártérítést kap a Microsoft

A milwaukee-i bíróság 1,2 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte Anthony Boldint, az AtomicPark.

com portál üzemeltetőjét. Boldin vállalkozása hamis Microsoft-szoftvereket értékesített a weboldalon keresztül – írja a JSOnline. Ez a második eset, hogy Boldin összeütközésbe kerül a Microsofttal. A szoftvercég először 2000-ben kezdeményezett eljárást Boldin első vállalkozása, a The Small Business Alliance ellen. Az akkori vádak szerint a cég tisztességtelen kereskedelmet folytatott, és megsértette a Microsoft szerzői jogát, valamint védjegyjogát. A bíróság akkor kötelezte Boldint, hogy hagyjon fel jogsértő tevékenységével. Mivel a férfi nem változtatott üzletviteli módszerein, a Microsoft az elmúlt években több alkalommal figyelmeztette Boldint, majd 2006-ban újabb keresetet adott be ellene és új cége, a Ram Distribution ellen. A kereset szerint Boldin hamis Microsoft-szoftvereket értékesített a céghez tartozó AtomicPark.com portálon keresztül. Az ügyben április elején hozott döntést a milwaukee-i bíróság, ítéletében 1,2 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Boldint.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/05/24/1-2-millio-dollaros-karteritest-kap-a-microsoft/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés