Dotkom
Lefizetés miatt fizethet az Intel
Az Európai Unió versenyhatósága a hét közepén várhatóan kimondja, hogy az Intel Corp. törvénytelenül fizetett számítógép-gyártóknak azért, hogy azok elhalasszák, vagy megtagadják az AMD termékeinek alkalmazását vagy bevezetését.
A Reuters értesülései szerint az Európai Bizottság (EB) szerdán dönthet a világ legnagyobb chipgyártójának szankcionálásáról, valamint azokról a változtatásokról, amelyeket az uniós vezetők által csak “csupasz” versenykorlátozásnak nevezett magatartás miatt az Intelnek végre kell majd hajtania.
Arról egyelőre nincs információ, hogy a bírság milyen mértékű lehet, azonban a Microsoftra 2004 márciusában piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt kiszabott 497 millió eurós büntetés máig emlékezetes maradt.
Az EB várhatóan két eset kapcsán hirdet majd ítéletet: egy uniós illetékes szerint az Intel árengedményt adott számítógép-gyártóknak azért, hogy korlátozzák, vagy teljes mértékben kizárják az Advanced Micro Devices (AMD) chipjeinek felhasználását, valamint arra ösztönözött kereskedőket, hogy kizárólag az Intel alkatrészeivel szerelt gépeket árusítsanak.
A másik ügyben azt kifogásolja a bizottság, hogy az Intel azért fizetett gyártóknak, hogy elhalasszák, vagy teljesen hanyagolják az AMD-chipekre épülő termékek piaci bevezetését.
Felsrófolhatja a büntetés mértékét, hogy az Intelnél immár nyolc évre gyakorlat a versenyellenesnek ítélt magatartás.
A Reuters értesülései szerint a legelső kifogásolható lépést a chipgyártó akkor tette, amikor a számítógép-gyártóknak előírta, hogy milyen arányban használják chipjeit. A NEC Corp. így például desktopgépeinek és notebookjainak csupán ötödébe szerelhetett AMD-chipeket. A Lenovo valamennyi hordozható gépe Intel-alapú, de ugyanez a helyzet a Dellnél is.
A híreket nem kommentálta sem az Európai Bizottság, sem pedig az Intel szóvivője.
Az EU két évvel ezelőtt egyszer már megbírságolta az Intelt a gyártóknak nyújtott illegális kedvezmények miatt, míg tavaly júliusban az AMD-alapú PC-k értékesítésének korlátozása érdekében a kereskedőknek fizetett juttatások miatt kapott büntetést az Intel.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/05/11/lefizetes-miatt-fizethet-az-intel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





