Connect with us

Hirdetés

technokrata

Foglalás a magyar kincstárnál

Dotkom

Foglalás a magyar kincstárnál

Páratlan végrehajtásra kerül sor ma a Magyar Államkincstárnál (MÁK), mert egy jogerős bírósági döntés ellenére a szervezet nem adott ki olyan dokumentumokat és szoftvereket, amelyek azt bizonyíthatnák, hogy a kincstárral korábban szerződésben álló IO Számítástechnikai Kft.

-vel évekkel ezelőtt kötött szerződés felmondása nem teljesen jogszerű. Amint arról 2007 tavaszán lapunk elsőként beszámolt, a MÁK számlavezető rendszereinek – ezen belül a T’97 elnevezésű szoftvernek – fejlesztésével és részben üzemeltetésével megbízott IO nehezményezte a 2002-ben aláírt szerződés felmondását és kártérítésre tartott igényt. A MÁK ezt elutasította, amit az informatikai cég nem fogadott el és bíróság elé vitte az ügyet. A bonyolult informatikai vita eldöntése láthatóan nem sikerült a bíróságnak, amely első fokon elutasította az IO keresetét, másodfokon viszont arra kötelezte a MÁK-ot, hogy adja ki a kért anyagokat az IO-nak. A Napi érdeklődésére sem az IO, sem a MÁK képviselői nem tudták megmondani, hogy pontosan mire irányul a végrehajtás, vagyis mit tud és akar lefoglalni a fegyveres kísérettel megjelenő végrehajtó. A kincstár ugyanakkor abban bízik, hogy a bíróság méltányolja korábbi beadványát, amelyben államtitokra hivatkozva kéri a végrehajtás mellőzését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés