Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kritikus hiba a Windows-ban

Dotkom

Kritikus hiba a Windows-ban

Minden redmondi operációs rendszer érintett.

A Microsoft közzétette, hogy a kedden kibocsátani tervezett patch-csomag ezúttal három sebezhetőséget iktat ki, melyek közül egy kritikus fontosságú. Ez a Windows operációs rendszereket (2000, XP, Vista, Server 2003 és 2008) érinti, és sikeres kihasználásával a támadó átveheti a rendszer felett az ellenőrzést. Úgy tűnik azonban, hogy a már támadás alatt álló Excel biztonsági rést nem fogja befoltozni Redmond a következő héten.

Ismeretes, hogy tavaly októbertől Redmond már a hivatalos megjelenés előtt megosztja az IT-szakemberekkel a hibákhoz készített javítások részleteit, így a projektben részt vevő rendszergazdák hamarabb tudnak reagálni. Emellett szintén azóta létezik az úgynevezett exploitability index – ez egy olyan mérőszám, amely segít fontossági sorrendet felállítani a kiadott patch-ek között.

Az update-ek elérhetőségéről részletesen be fogunk számolni.

Microsoft veszélyesség-besorolási lista
Kritikus (critical) – Ezt a minősítést akkor kapja egy sebezhetőség, ha anélkül válik kihasználhatóvá (például egy internetes féreg által), hogy ahhoz szükség lenne felhasználói beavatkozásra. Azaz a monitor előtt ülő bárminemű tevékenysége nélkül is kiszolgáltatottá válhat a számítógép.
Fontos (important) – Hasonló körülmények esetén kapja ezt a besorolást egy szoftverben felfedezett hiba, ami annyival „tud” kevesebbet, hogy nem használható ki automatikusan. Egy ilyen sérülékenység kiaknázásához a támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, megnyisson egy weboldalat, futtasson egy csatolmányt vagy állományt.
Mérsékelten fontos (moderate) – A fentiekbe nem beletartozó hiba.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés