Dotkom
Nőtt a Pannon egy főre jutó árbevétele
A Pannon-előfizetések száma 60 ezerrel, 3,475 millióra növekedett a harmadik negyedév végére, a mobilszolgáltató piaci részesedése 33,12 százalékos volt az időszak végén, ami enyhe, 0,03 százalékpontos csökkenést jelent 2008 második negyedévéhez képest.
A számlás ügyfelek aránya ugyanakkor 42,3 százalékra emelkedett a féléves 41,3 százalékról – számolt be a társaság. A forintban számított egy főre jutó havi árbevétel (“blended ARPU” index) 5 százalékkal nőtt, miután 2008 második negyedéve óta magasabb lett a nem beszédcélú árbevétel és a számlás ügyfelek száma is emelkedett. A negyedéves árbevétel csaknem teljesen megegyezik az egy évvel ezelőtti értékkel, mivel az ügyfélkör bővülése szinte teljes egészében ellensúlyozta az alacsonyabb végződtetési és roamingdíjak negatív hatásait. A készülékekkel kapcsolatos költségek és a végződtetési díjak csökkenésének köszönhetően javult a bruttó nyereséghányad. A magasabb bruttó nyereség nyomán az EBITDA 500 millió forinttal meghaladta a 2007. harmadik negyedévi szintet.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/10/29/nott-a-pannon-egy-fore-juto-arbevetele/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





