Dotkom
Törvényteleségen kapták a Magyar Telekomot
A Magyar Telekom, illetve a vállalat csoport tagvállalatai 6,7 millió eurót meghaladó összeget fizettek ki törvénytelen szerződések alapján Macedóniában – állapította meg a Magyar Telekom audit bizottságának jogi tanácsadója a még nem végleges helyzetjelentésében, amelynek összefoglalója szerdán jelent meg a BÉT hivatalos honlapján.
A közlemény szerint bizonyítást nyert, hogy a Magyar Telekom, illetve a vállalat csoport tagvállalatai egy Cipruson bejegyzett tanácsadó társasággal és/vagy annak leányvállalataival Macedóniában végzendő tanácsadói, marketing, akvizíciós átvilágítási és/vagy lobby tevékenységre a 2004-2006-ban kötött szerződések létrejötte és/vagy teljesítése törvénytelen volt.
A White and Case LLP, a társaság audit bizottságának jogi tanácsadója május 19-én juttatta el a társasághoz a független vizsgálat macedóniai szakaszára vonatkozó helyzetjelentést.
A közleményben leszögezik, hogy a helyzetjelentés egy folyamatban lévő vizsgálat státuszának összefoglalója, mint ilyen nem teljes, nem végleges és nem tárgyal minden, a vizsgálat tárgyát képező szerződést.
Mint azt a társaság korábban közzétette, a társaság a független vizsgálat által korábban feltártak kezelésére javító intézkedéseket léptetett életbe. Ezek magukban foglalták a társaság belső kontroll folyamatainak felülvizsgálatát és továbbfejlesztését is. Vizsgálják továbbá, hogy a jelenlegi helyzetjelentés alapján szükséges-e további javító intézkedés. A független vizsgálat folytatódik, de a társaság jelenleg nem tudja előre jelezni, hogy mikor fejeződik be, annak mi lesz a végeredménye, valamint, hogy lesz-e – és ha igen milyen – hatása pénzügyi beszámolóira vagy üzleti eredményeire – derül ki a közleményből.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/05/21/torvenytelesegen-kaptak-a-magyar-telekomot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





