Connect with us
Hirdetés

technokrata

Egymillió különböző számítógépes vírus

Dotkom

Egymillió különböző számítógépes vírus

Év végére minden tizedik magyarra jut egy digitális kártevő.

Az F-Secure cég bejelentése szerint 2008-ban minden korábbinál gyorsabban gyarapszik az újonnan felfedezett kártevők mennyisége – a finn antivírus-gyártó vállalat laboratóriumába a hét minden napján átlagosan 25 ezer fertőzött fájlminta érkezik, így valószínűsíthető, hogy év végére legalább egymillió különféle kártékony vagy veszélyes programot kell majd felismerniük a biztonsági szoftvereknek.

Miközben a bűnözők minden eddiginél több ártó programot készítenek, a felhasználók gyakran a korábbi évekhez képest kevesebb fertőzésről számolnak be. Ennek a látszólagos ellentmondásnak az a magyarázata, hogy a vírusírók az utóbbi időben megváltoztatták, kevésbé feltűnővé tették kártevő-terjesztési szokásaikat.

Tavaly és tavalyelőtt a legtöbb fertőzést még levélmellékletben terjesztették, ami nagy járványok kialakulásához vezetett (Beagle, MyDoom, Warezov). Ez a módszer napjainkban már nem igazán működik, mivel szinte minden cég és intézmény szűrést alkalmaz az .EXE fájlokhoz hasonló kockázatos mellékletek megállítása érdekében.

A netes bűnözők ezért újabban a “drive-by download” módszert részesítik előnyben, amely webes letöltés révén juttatja el a fertőzést az áldozat gépére. A támadás első körben még mindig kéretlen üzenetek (spam) tömeges kiküldésével veszi kezdetét, melléklet helyett azonban ezek a levelek rosszindulatú weboldalakra mutató hivatkozást tartalmaznak – vagyis az áldozat SMTP protokoll helyett HTTP vagy FTP forgalom révén fertőződik meg.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/04/03/egymillio-kulonbozo-szamitogepes-virus/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés