Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az lcd-piacon erősít a Sony

Dotkom

Az lcd-piacon erősít a Sony

A Sony Corp.

, a szórakoztató elektronikai termékek piacának második legnagyobb vállalata 34 százalékos részesedést vásárol a hozzá hasonlóan japán Sharp Corp. 3,5 milliárd dollárból felépülő új lcd-panelgyárában. Az üzem 2010-re készül el, eleinte havonta 36 ezer panelt állít elő, de a kapacitása havi 72 ezer lesz; úgynevezett 10. generációs technológiával termelnek majd, ami ugyanannyi nyersanyagból több termék gyártását teszi lehetővé. Szakértők szerint a Sony részben azért szánta el magát erre a lépésre, mert a vártnál gyorsabban erősödik a nagy képernyőjű – 150 centiméteres képátlójú – lcd-tévék iránti kereslet. A Sharppal kötött szövetsége kiegészíti a dél-koreai Samsunggal korábban kialakított együttműködését; ebben szintén közösen gyártanak lcd-paneleket – 100-130 centiméteres képátlójú tévékhez valókat -, amelyeket aztán mindkét cég a saját márkaneve alatt forgalmazott televíziókba épít be. (A Samsung, a Sony és a Sharp, ebben a sorrendben, a világ vezető lcd-tévégyártói.) A japán elektronikai szakszövetség (JEITA) szerint a világon 2012-re évi 155 millió készülékre nő az lcd-tévék iránti kereslet.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/02/26/az-lcd-piacon-erosit-a-sony/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés