Dotkom
Két ellenfele maradt a Magyar Telekomnak
A Magyar Telekom kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije megvásárlására – jelentette be a hazai társaság.
Ezt követően a szlovén gazdasági minisztérium is sajtótájékoztatót tartott, ahol kiderült: a magyar cég mellett az izlandi Skipti és a British Telecom részvételével létrejött konzorciumok maradtak versenyben a szlovén távközlési cég 49,13 százalékos részvénypakettjéért. Nekik január 15-éig kell pontosított ajánlatukat benyújtani. Matjaz Jansa, a szlovén gazdasági minisztérium illetékese elmondta, hogy az ajánlatok mindegyike sok megjegyzést tartalmazott, ezért is döntött úgy a minisztérium, hogy az ajánlattevők még egy lehetőséget kapnak a finomításra – jelentette a Bloomberg. Azt nem tudni, hogy a január 15-i végleges dátumot követően mikor születhet döntés és azt mikor hirdetik ki. A piaci szereplők korábban aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az ajánlattétel előnyös-e a Magyar Telekomnak. Ugyanakkor úgy tűnik, ez sokak számára nem kedvezőtlen hír, erre utal a rossz piaci hangulatban is stabil árfolyam.
Január 15. után döntenek a Telekom Slovenijéről
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2008/01/06/ket-ellenfele-maradt-a-magyar-telekomnak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





