Connect with us

Hirdetés

technokrata

Balsai drágállja a posta kerékpárvásárlását

Dotkom

Balsai drágállja a posta kerékpárvásárlását

Balsai István fideszes képviselő tegnap levélben kérte Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert, hogy vizsgálja ki a Magyar Posta kerékpár-vásárlási ügyét.

A cég ugyanis 1,1 milliárd forintért tervezi 4800 bicikli beszerzését. A képviselő számításai szerint egy jármű így 200 ezer forintba kerül, holott a legnagyobb forgalmazó 50 ezret kér érte. A cég azonban nem indulhatott a pályázaton, mert nem felelt meg a kiírás feltételeinek. Bár Balsai egyetért azzal, hogy az állam javítani akar a postások munkafeltételein, ezt az összeget azonban sokallja, főleg a mostani takarékossági politika mellett. Az augusztusban kiírt közbeszerzési pályázaton a nyertes győri Cronopont Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mellett még a debreceni Piremon Kht. is indult, még ennél is magasabb összeggel – írta december 27-én a Napi gazdaság. A Magyar Posta előzetesen nettó 950,7 millió forintra becsülte a költségeket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés