Connect with us
Hirdetés

technokrata

Megtalálta régi formáját a Vodafone

Dotkom

Megtalálta régi formáját a Vodafone

Megrázta magát a brit Vodafone Group Plc.

Az árbevétel alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatója 3,29 milliárd font (6,8 milliárd dollár) nettó nyereséget ért el üzleti évének szeptember 30-án végződött első felében az egy évvel korábbi 5,1 milliárdos veszteség után (az elemzők csak 3,03 milliárd fontra számítottak). Az árbevétel 9 százalékkal, 17 milliárd fontra kúszott fel. A csoport eredményét az elmúlt években két tényező érintette hátrányosan: az egyik, hogy főként a fejlett világban tevékenykedett, amelynek érett mobilpiacán csak kis növekedésre van lehetőség a beszédforgalomban, a másik, hogy versenytársai nála összetettebb, a vezetékes és mobiltelefóniát összekapcsoló, internetes, multimédiás szolgáltatásokat indítottak, amivel nagyobb profitot tudtak elérni a Vodafone-nál.

Az elmúlt évben azonban a társaság több cég felvásárlásával teret nyert Indiában, Törökországban, Egyiptomban és Dél-Afrikában, olyan feltörekvő piacokon, amelyeken rohamtempóban nő az előfizetők száma, ezáltal a forgalom. A fejlett országokban az adattovábbítást tudták bővíteni – a cég ebből származó bevétele csaknem 50 százalékkal nőtt -, azaz a Vodafone is megtalálta azokat a fogyasztókat, akik nem csupán telefonálnak, hanem elektronikus levelezésre, internetezésre is használják a mobiltelefon-hálózatokat.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/11/13/megtalalta-regi-formajat-a-vodafone/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés