Connect with us
Hirdetés

technokrata

Megtévesztett a Pannon, húszmillió a büntetés

Dotkom

Megtévesztett a Pannon, húszmillió a büntetés

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy a Pannon GSM Távközlési Zrt. 2006. évi kommunikációs kampányaival több ízben is megtévesztette a fogyasztókat. A büntetés 20 millió forint.

A mobilszolgáltató vállalkozás a GVH közleménye szerint több alkalommal nem, vagy nem megfelelő módon adott tájékoztatást arról, hogy a reklámokban szereplő árakon történő vásárlás feltétele a hűségnyilatkozat aláírása. A hűségnyilatkozat a GVH szerint azért számít lényeges tulajdonságnak, mert alkalmas a fogyasztó “fogvatartására”, ezáltal jelentős piaci hatása van.

A fogyasztók megtévesztésének minősült az is, hogy a Pannon GSM a részletre vásárolható készülékeknél nem közölte, hogy a hirdetett ár, csak kezdőrészlet, így a vevőnek azon felül további kifizetéseket is vállalnia kell.

Mindazonáltal a versenyhatóság nem valamennyi reklámeszköz, hanem csak a kampányban alkalmazott egyes reklámokkal szemben emelt kifogást. A GVH szerint a televíziós reklámokban, az óriásplakátokon a fogyasztókhoz eljutó fő üzenethez képest kisebb betűvel szereplő, a figyelem felhívására nem alkalmas módon elhelyezett közlések nem válnak a tájékoztatás részévé, azokat a fogyasztók nem minden esetben érzékelték.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/06/07/megtevesztett-a-pannon-huszmillio-a-buntetes/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés