Dotkom
Fertőzött PC-k: rekordidő alatt megtriplázódott a számuk
Két hét alatt háromszorosára, milliós nagyságrendűre (!) nőtt a botnetekbe szervezett komputerek mennyisége.
A botnetek figyelemmel követésével foglalkozó Shadowserver Foundation információi szerint elképesztő mértékű ugrás volt megfigyelhető az elmúlt 2-3 hétben, ami a fertőzött PC-k mennyiségét illeti. A tulajdonosának tudta nélkül kiszolgáltatott számítógépek száma március elején dinamikus növekedési fázison esett át, és a hónap harmadik hetének végére elérte az 1,2 milliós darabszámot. Történt mindez úgy, hogy március elején még csak kevesebb mint 400 ezer áldozatul esett PC-ről tudtak a kutatók.
Nem szokatlan a többszázezres változás, hiszen tavaly decemberben például 500 ezerről kevesebb mint egy hónap alatt 400 ezerre esett vissza a számuk. Akkor a Windows Vista megjelenése tehetett keresztbe a botnetek terjeszkedésének, hiszen a múlt év végétől eltekintve korábban szinte folyamatosan emelkedett a zombihálózatba szervezett komputerek száma. Ezt követően hasonló hullámzások voltak megfigyelhetők március elejéig, de a botok mennyisége sosem haladta meg a 600 ezret.
A hirtelen megugrásnak egyelőre nem ismert az oka; de nem kizárt, hogy egy újabb, eddig nem ismert vagy javítással nem rendelkező biztonsági rést kiaknázó digitális kártevő terjedt el – főként Kínában. A Symantec nemrég kiadott Internet Security Threat Reportja szerint ugyanis a távol-keleti országban nő legjobban a zombiszámítógépek száma: a rizs hazája tekinthető az egyik leginkább fertőzött területnek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/03/26/fertozott-pc-k-rekordido-alatt-megtriplazodott-a-szamuk/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





