Dotkom
Vigyázat, a hitelkártyád elvezet hozzád!
A végrehajtott tranzakciók alapján könnyen rá lehet bukkanni a bűncselekmények elkövetőire.
A német rendőrség több mint egy tucat hitelkártya cég segítségét igénybe véve lelt 322 férfi nyomára, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy külföldi illegális, gyermekpornó weboldal előfizetői voltak.
Saxony-Anhalt belügyminisztere, Holger Hoevelmann elmondása szerint 22 millió német hitelkártya-tulajdonos által végrehajtott tranzakciókat böngészett át a 14 vállalat, mire kiszűrték a szóban forgó gyanúsítottakat.
A bűncselekménnyel vádolt férfiak a múlt nyáron 79,99 dollárt fizettek a 20 napos gyermekpornós tartalom hozzáféréséért. A szászországi miniszter szerint a 16 német államból lenyomozott gyanúsítottak mind beismerték tettüket, 10 százalékuk visszaeső elkövető volt. Szinte legtöbbjük egyedül élt.
Ez volt idáig a legnagyobb hitelkártya ellenőrzés a német történelemben. A szakértők elmondták, hogy a „Mikado” fedőnevet viselő akcióban a hitelkártya vállalatok önként működtek együtt a hatóságokkal. „Hálásak vagyunk a hitelkártya cégeknek, hogy segítségükkel lecsaptunk a 322 elkövetőre” – mondta a politikus. „Az adatvédelmi szabályok tekintetében a törvényi előírásoknak megfelelően járt el a rendőrség.”
Hoevelmann szerint a rajtaütés figyelmeztetően hat: „A potenciális bűnözőknek körültekintőbbnek kell lenniük, különben elkapjuk őket.” Bár a kiskorúakról készült pornográf tartalmakat előállítókat nem sikerült leleplezni, de a weboldal származási helyét sikerült azonosítani, ez pedig a Fülöp-szigetek volt.
A rajtaütés során a rendőrség több száz bizonyítékot foglalt le: adathordozókat, kinyomtatott fényképeket. A bűnösök legalább két évet kaphatnak, előéletüktől függően.
Mint ismeretes, az internetes gyermekpornográfia felszámolására már többen is kíséretet tettek. Tavaly tavasszal a MasterCard International bejelentette, hogy más vezető nagyvállalatokkal és nemzetközi szervezetekkel együtt létrehozta a Pénzügyi Világ Koalíciója a Gyermekpornográfia Ellen (FCACP, Financial Colaition Against Child Pornography) nevű szervezetet, amely együttes erőfeszítések segítségével törekszik megakadályozni a fiatalkorúak pornográf szerepeltetését.
A koalícióhoz többek között olyan tengerentúli nagyvállalatok csatlakoztak, mint az America Online, a Microsoft, a Citigroup, valamint az internetes fizetési szolgáltatásáról ismert PayPal. A koalíció intézményi hátterét az Eltűnt és Kiszolgáltatott Gyermekek Európai Szervezete (Child Focus), valamint a pedofília ellen küzdő Segélyvonalak Szövetsége (Association of Hotline Providers, INHOPE) adja.
Egy 2002-es ECPAT (magánszemélyekből álló akciószervezet a gyermekpornográfia ellen) jelentés szerint 2001-ben százezer gyermek-pornográf oldal létezett az Interneten. 2003-ban egy brit felmérés kimutatta, hogy a gyermek-pornográf weboldalak száma megduplázódott és 1997. óta a büntetendő tartalmú honlapok száma csaknem 1500 százalékkal nőtt. Az NCMEC statisztikái arra engednek következtetni, hogy a gyermek-pornográfia áldozatai évről évre fiatalabbak, az Interneten fellelhető képek pedig egyre brutálisabbak és kegyetlenebbek. A szervezet adatai szerint az illegális tartalommal rendelkező és emiatt letartóztatott személyek 83 százaléka 6 és 12 év közötti gyermekekről, 39 százaléka 3 és 5 év közötti gyermekekről, 19 százaléka pedig 3 év alatti gyermekekről tárolt számítógépén pornográf jellegű képeket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/01/10/vigyazat-a-hitelkartyad-elvezet-hozzad/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





