Connect with us
Hirdetés

technokrata

Beindult a spamszezon – idén rekord lesz

Dotkom

Beindult a spamszezon – idén rekord lesz

Az év leginkább levélszeméttel teli időszaka kezdődött meg.

A tömeges elektronikus levelet küldők hagyományosan az év utolsó egy-két hónapjában pörgetik fel igazán a spamküldést, aminek az az oka, hogy ilyenkor általában már tombol a bevásárlási láz. Az antispam termékek és szolgáltatások fejlesztésével foglalkozó cégek szerint az idei év azonban más lesz, mint a korábbiak: minden eddiginél több kéretlen e-mailt fogunk mi, internetezők kapni. Jól jelzi ezt, hogy októberben (amikor a szerkesztőségünkbe is beesett az első karácsonyi spam) mintegy 63 milliárdra (!) rúgott a nem kívánt digitális levelek száma; pedig tavaly, ugyanebben az időszakban „csak” 31 milliárdnyi e-mail minősült spamnek.

A Messagelabs jelentése szerint a második őszi hónapban az összes elküldött elektronikus levél 88,7 százaléka tartozott ebbe a kategóriába – ennek a szintnek a további emelkedését várják decemberre (90 százalék körüli értékre). Apropó, december: tavaly 38 milliárd levélszemét kelt útra az utolsó négy hétben, idén ezt átlagosan 78 milliárdra becsli az antispam technológiákkal foglalkozó Ironport vállalat.

Mind az Internet-szolgáltatók, mind az antispam cégek keményen dolgoznak azért, hogy szembeszállhassanak a kéretlen elektronikus üzenetekkel – ez a harc azonban leginkább egy macska-egér játékra hasonlít. És, bár a számok nem ezt sugallnák, jelen pillanatban a spammerek állnak rosszabbul. A levélszeméttel küzdő vállalatok a nem kívánt e-mailek mintegy 98 százalékát kiszűrik – ám ez egyben azt is jelenti, hogy 2 százaléknyi még mindig átjut a filterező technológiákon. Tovább javíthat a helyzeten a nemrég tett Microsoft lépés, melyről mi is beszámoltunk.

Több oka is van a hirtelen dömpingnek. Egyrészt a már fent említett vásárlási láz: sokan csak az árat nézik, és akár hamisítványokat is megvesznek (órát, műszaki cikkeket stb.). Másik tényező a spammer technika fejlődése: az úgynevezett botnetekbe szervezett PC-k mind több és több kéretlen e-mailt küldenek, ahogy a szélessávú Internet-hozzáférések egyre terjednek. Ezen hálózatok méretének kiterjedését az olyan trójai programok segítik, mint például a SpamThru; melyek e-mailes csatolmányként vagy ártó szándékkal létrehozott website-okon keresztül szaporodnak el. Plusz meg kell még említeni a spamszűrő technikák kikerülésének fejlődését is – ezek együttesen hozhatják el 2006 végére minden idők legnagyobb spamáradatát.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/11/21/beindult-a-spamszezon-iden-rekord-lesz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés