Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kiütötték a Deutsche Telekom vezérét?

Dotkom

Kiütötték a Deutsche Telekom vezérét?

A nyergéből kiütött Kai-Uwe Ricke helyett Rene Obermann lehet a Deutsche Telekom elnök-vezérigazgatója.

A Bloomberg értesülése szerint Európa egyik legnagyobb távközlési vállalatának élére Rene Obermann kerülhet, miután Kai-Uwe Ricke-t tegnap eltávolították pozíciójából.

Egy magát megnevezni nem kívánó forrás értesülése szerint a T-Mobile vezeték nélküli egységének 43 éves vezetője elfogadta a lehetőséget. A Bonn-i központú vállalat tegnap bejelentette, hogy „közös megegyezéssel” bontják fel Ricke szerződését lejárta előtt egy évvel.

Ricke távozása azután vált várhatóvá, hogy a Deutsche Telekom közzétette harmadik negyedéves jelentését, melyben 20 százalékos profitcsökkenésről számolt be. A vállalat 32 ezer dolgozóját bocsátja el annak érdekében, hogy felvegye a harcot versenytársaival az Internet előretörésével háttérbe szoruló hagyományos hívások okozta bevétel elmaradások miatt. A bejelentést követően a DT részvényei éves szinten is a legalacsonyabb értékre süllyedtek.

A Deutsche Telekom szóvivője, Mark Nierwetberg visszautasította a híreszteléseket, mint elmondta, a felügyelő bizottság a holnapi nap folyamán értékeli Ricke munkásságát.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/11/13/kiutottek-a-deutsche-telekom-vezeret/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés