Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Magyar Telekom nem tud megfelelni a hatósági követelményeknek

Dotkom

A Magyar Telekom nem tud megfelelni a hatósági követelményeknek

A Magyar Telekom bejelentette, hogy nem tette közzé 2006. november 15-én tartandó Közgyűlésének határozati javaslatait.

A Magyar Telekom Felügyelő Bizottsága – összhangban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábbi határozatával – 2006. október 2-ai ülésén úgy határozott, hogy saját hatáskörében Közgyűlést hív össze 2006. november 15-re. A 2006. október 13-án közzétett közgyűlési meghívó szerint a Közgyűlés napirendjén szerepel a társaság 2005. évi pénzügyi beszámolójának és az osztalékfizetési javaslatnak a megtárgyalása is. A 2006. évi IV. törvény 304.§ (1) bekezdése, valamint a Magyar Telekom Alapszabálya alapján legalább tizenöt nappal az éves beszámoló elfogadására összehívott Közgyűlést megelőzően nyilvánosságra kellene hozni az éves beszámoló, az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság jelentésének lényeges adatait, valamint a napirenden szereplő előterjesztések összefoglalóját és a határozati javaslatokat.

Annak ellenére, hogy Magyar Telekom elkötelezett az iránt, hogy teljes mértékben megfeleljen az ügyben illetékes hatóságok követelményeinek és elvárásainak, továbbá törekszik arra, hogy az ésszerűen lehetséges legrövidebb időn belül elfogadtassa éves eredményeit, valamint az osztalékfizetésre vonatkozó javaslatot, a Magyar Telekom vezetésének nem áll módjában az előírt módon közzétenni a határozati javaslatokat tekintettel arra, hogy nem áll rendelkezésére a Közgyűlés elé terjesztendő dokumentum.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés