Connect with us

Hirdetés

technokrata

Chipgyártóknál vizsgálódik az EU

Dotkom

Chipgyártóknál vizsgálódik az EU

Az Európai Unió tiltja az árak illegális egyeztetését. A németországi Samsung-nál már megkezdődtek a vizsgálatok az árkartell miatt.

A statikus, véletlen hozzáférésű memóriaelemek árainak illegális egyeztetése miatt kezdeményezett vizsgálatot az Európai Bizottság Németországban a Samsungnál. A vállalat megerősítette, hogy az SRAM-termékeikkel összefüggésben október 11-én valóban vizsgálatot tartottak náluk. A Samsung természetesen teljes mértékben együttműködik a vizsgálatot lebonyolító hatóságokkal. Egyébként néhány héttel ezelőtt hasonló akciókat hajtott végre az amerikai kartellhivatal is a Sony-nál. A német vizsgálatok eredményei egyelőre nem ismertek.

A Bizottság nemrég hozta nyilvánosságra, hogy árkartell gyanúja miatt több irodát átkutattak Németországban, ugyanakkor a testület nem közölte, hogy mely gyártóknál razziáztak. Németországban az Infineon leányvállalata, a Qimonda gyárt még ilyen chipeket, ám a cég szóvivője szerint őket nem kérdezték ki, és nem is folytattak vizsgálatot náluk.

Az efféle vizsgálódások hónapokig, akár egy évig is eltarthatnak: amennyiben a cégeket bűnösnek találják a kartellezésben, akkor akár a forgalmuk tíz százalékára is megbírságolhatják őket.

Nem ez az első ilyen eset a világtörténelemben. Az Európai Unió már 2004-ben is kezdeményezett vizsgálatokat a legnagyobb memóriagyártók, köztük a Micron, a Samsung és az Infineon ellen, hogy kiderítsék, valóban árkartellbe tömörültek-e 2001 során, hogy mesterségesen magasan tartsák a DRAM-árakat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés