Connect with us
Hirdetés

technokrata

Antivírus programok teljesítményvizsgálata

Dotkom

Antivírus programok teljesítményvizsgálata

Stresszteszt.

A múlt hónap elején számoltunk be arról, hogy a Symantec már felkészült a 2007-es évre, ami termékeinek ráncfelvarrását illeti. Erre minden szüksége meg is volt, hiszen az IT-biztonság piacát domináló vállalat a Microsoft színrelépésével komoly térvesztést könyvelhetett el (amint arról mi is írtunk). A felhasználók többek között azt rótták fel a sárga-fekete vállalatnak, hogy termékei lassan működnek, a rendszer erőforrásaiból pedig többet foglalnak el, mint az „ildomos” lenne.

Ezekre a megjegyzésekre a Symantec is nyitott volt, ezért a 2007-es biztonsági termékeinek egyik legfontosabb jellemzője, hogy gyorsabbá váltak – legalábbis a vállalat szerint. A sárga-fekete cég a következőkről számolt be:
– Kevesebb memória-felhasználás: A Norton Internet Security 2007 által a működéshez igénybe vett memória mintegy 10-15 MB – mintegy fele, harmada annak, amelyeket a versenytársak termékei igénybe vesznek.
– Gyorsabb szkennelés: A Norton Internet Security 2007 1 GB méretű állományt kb. 2 perc, 15 másodperc alatt világít át – gyorsabban, mint a tesztelt konkurens programok esetében, amelyeknél az átlagos szkennelési idő, 2 perc, 49 másodperc. A szkennelés gyorsasága 30-35 százalékkal növekedett a Norton Internet Security 2006-hoz képest.
– Gyorsabb betöltési idő: A tesztelés során vizsgált termékek átlagos betöltési ideje 20 másodperc. A Norton Internet Security 2007 esetében ez 14 másodperc, ami 5-10 százalékkal gyorsabb, mint a Norton Internet Security 2006 esetében.
– Gyorsabb UI reakció – A felhasználói interface a Norton Internet Security 2007 esetében (a kezdeti indulást követően) egy percen belül elindul, mintegy kétszer gyorsabban, mint a versenytársak esetében.

Mi azonban nem csak a vállalat állításaira voltunk kíváncsiak, hanem saját magunk is szerettünk volna erről meggyőződni. Bővebben a következő oldalakon.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/11/01/antivirus-programok-teljesitmenyvizsgalata/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés