Dotkom
Megválasztották a Synergon új igazgatóságát
A Synergon részvényesei konszenzusra jutottak.
A Synergon Informatika Nyrt. 2006. szeptember 12-én megtartott rendkívüli közgyűlése új igazgatóságot, új felügyelő bizottságot és új audit bizottságot választott, módosította és egységes szerkezetbe foglalta a társaság alapszabályát. A közgyűlés ezen kívül felhatalmazta az igazgatóságot saját részvények vásárlására, és felhívta a testületet arra, hogy a következő éves rendes közgyűlésig dolgozzon ki és terjesszen a közgyűlés elé a társaság tisztségviselőire és vezető munkavállalóira vonatkozó részvényopciós programot.
A közgyűlés határozata értelmében az új igazgatóság tagja lett Bokorovics Balázs, Czakó Ferenc, Fenyves Ádám, Gyimóthy Dénes, Dr. Jeszenszky Zoltán, Juhász Attila, Kő Róbert és Major Csaba.
A felügyelő bizottság és egyben az audit bizottság új tagjai: Albrecht András, Deák Klára és Németh Gábor. A felügyelő bizottságba az éves rendes közgyűlés már korábban megválasztotta Kemecsey Mária és Szalma László munkavállalói delegáltakat.
Az igazgatóság, a felügyelő bizottság, valamint az audit bizottság tagjainak mandátuma egységesen a 2008-as évet lezáró éves rendes közgyűlésig, de legkésőbb 2009. április 30-ig tart.
A közgyűlést követően mind az igazgatóság, mind a felügyelő bizottság megtartotta első ülését. Az igazgatóság tagjai az igazgatóság elnökének Dr. Jeszenszky Zoltánt, a felügyelő bizottság tagjai a testület elnökének Németh Gábort választották.
„Nagy előrelépésnek tartom, hogy a Synergon részvényesei konszenzusra jutottak, és hónapokig tartó átmeneti időszak után ismét van igazgatósága a társaságnak” – mondta el a közgyűlést követően Radnóty Zoltán, a Synergon Csoport vezérigazgatója. „A testület felállításával megnyílt a lehetőség arra, hogy hamarosan olyan, a társaság jövőjét alapvetően érintő stratégiai kérdésekben szülessenek döntések, amelyek biztosíthatják a Synergon Csoport növekedési pályára állítását, az eredményesség javítását, és ezeken keresztül a részvényesi érték jelentős növelését.”
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/21/megvalasztottak-a-synergon-uj-igazgatosagat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





