Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft lenyomja az antivírus árakat

Dotkom

A Microsoft lenyomja az antivírus árakat

Redmond belépése a piacra kikényszeríti a versenytársak árainak csökkenését.

Chris Swenson, az NPD elemzője úgy nyilatkozott, hogy: „A Microsoft valósággal felrázza az egész piacot az árképzésével.” Sőt, mi több, a Windows Live Onecare révén a versenytársak arra is rákényszerülnek, hogy inkább egy, a szolgáltatások zömét vagy mindent magában foglaló csomagban értékesítsék az eddig külön kínált termékeket, mondta Swenson.

Az NPD elemzése szerint az Egyesült Államokban júliusban az elmúlt két év legalacsonyabb árszintjét érték el, ami az otthoni IT-biztonsági csomagokat illeti: 54,57 dollárra mérséklődött egy ilyen megoldás átlagos ára. Ez ráadásul egy folyamatosan csökkenő tendenciát jelez; az elemzőcég szerint a piacot eddig uraló Symantec és McAfee számára nehezebb lesz prémiumáron nyújtani a védelmi és rendszeroptimalizálási tulajdonságokat egyaránt ötvöző csomagjaikat.

És ha igaza van az NPD elemzésének, még csak most kezd kibontakozni az igazi éles küzdelem a felhasználók kegyeiért. A tét ugyanis nagy: tavaly a felhasználói antivírus szoftverpiac értéke megközelítette a 2 milliárd dollárt. Ez egy átlagosan 17 százalékos, évről évre növekvő üzleti szegmenst jelent, melynek javát eddig a Symantec kaszálta le. A Gartner közlése szerint a tortának hozzávetőleg 70 százalékát tudhatta magáénak a fekete-sárga logós vállalat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés