Dotkom
Féreginvázió a héten? Veszélyben a file-jaink
A Kama Sutra névre keresztelt féreg fertőzési hulláma a héten tetőzhet.
Először január 16-án érkeztek jelentések a több néven (például Nyxem.E-ként is) említett digitális kártevőről. Becslések szerint mára több mint félmillió PC-t megfertőzött. Ez a szám azért igazán veszélyes, mert – az IT-biztonsági termékek forgalmazásával foglalkozó Ironport cég közlése szerint – a féreg kódjának átvizsgálásakor kiderült, hogy február 3-án kezd bele nagyszabású terjeszkedési fázisába. Sőt, mivel minden hónap harmadik napján aktiválni fogja magát, ezért a nem vírusmentesített PC-k révén egész évben problémát jelenthet.
Habár a rendszeresen frissített vírusvédelmi szoftverek felhasználói nincsenek közvetlen veszélyben (a nagy antivírus vállalatok már mind kiadták a szükséges frissítéseiket), a közvetett hatások még ezeket az internetezőket is elérhetik. A féreg ugyanis tömeges e-mailküldésbe kezd, ehhez pedig a megfertőzött számítógépen valamilyen formában fellelt e-mailcímeket használja fel. Ezzel tehát olyan komputereknél is jelentkezhet, melyeknek felhasználói a korábbi fertőzési fázisban nem is találkoztak a kártevővel.
A „bekopogtatási effektus” miatt ugyan a védett számítógépek továbbra is biztonságban lesznek, ám az elsősorban üzleti felhasználású PC-ket meghódítani igyekvő kártevő a megnövekedett e-mailforgalommal jócskán lelassíthatja a szervezetek hálózati adatforgalmát. Jason Steer, az Ironport technikai konzultánsa szerint ez akár az e-mailekre való válaszadási idő drasztikus elnyúlását is jelentheti, ami a vállalatoknál már ügyfélvesztést, ezzel pedig bevételkiesést is jelenthet.
Terjeszkedik, töröl, terjeszkedik, töröl
21,7 százalékkal az élre került a Nyxem.E, számolt be a finn F-Secure legújabb vírusstatisztikai listájáról. Az IT-biztonsággal foglalkozó cég felhívása szerint a féreg letörli az összes Word, Excel, Powerpoint és PDF állományt az áldozatul esett számítógép merevlemezéről, így közvetlenül is komoly károkat tud okozni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/01/30/fereginvazio-a-heten-veszelyben-a-file-jaink/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





