Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyar siker az európai kutatásfejlesztésben

Dotkom

Magyar siker az európai kutatásfejlesztésben

A 4D SOFT Kft.-nek van uniós kutatásfejlesztési tapasztalata.

Az Európai Unió célkitűzése, hogy 2010-re a világ leggyorsabban fejlődő gazdasági térségévé váljon. Ehhez járul hozzá az Európai Kutatási Térség létrehozására irányuló program is, melyben az új tagországok informatikai vállalatai is részt vehetnek. Az CERN felkérésére a magyar tulajdonban lévő 4D SOFT Kft. tagja lett annak a konzorciumnak, mely az uniós kutatásokhoz alkalmazott informatikai eszköztárat határozza meg.

Az Európai Kutatási Térség létrehozása nagy lépést jelent az Unió számára ahhoz, hogy 2010-re valóban a világ leggyorsabban fejlődő gazdasági térségévé váljon. A 6. Kutatási, Technológia-fejlesztési és Demonstrációs Keretprogramban – mely szintén ezt a célt szolgálja – az új EU tagországok informatikai vállalkozásai is szerepet vállalhatnak, bár a feladat egyáltalán nem egyszerű – különösen a Kelet-Európai országok számára. Ugyanakkor, mint a 4D SOFT Kft. példája is mutatja, a részvétel ezekben a pályázati rendszerekben megfelelő szakértelem és tudás birtokában nem lehetetlen.

Az egyedi vállalatirányítási és ügyviteli rendszereket fejlesztő 4D SOFT Kft. immár 15 éve van jelen a hazai informatikai piacon, ahol kiemelkedő minőségű és technikai színvonalú eszközökkel és szolgáltatásokkal látja el ügyfeleit stratégiai céljaik elérése érdekében. Üzleti sikereik mozgató rugója, hogy az alkalmazások fejlesztésével párhuzamosan mindig végeznek olyan K+F tevékenységet, melynek célja az egységes, a teljes életciklust átfogó, biztonságos és hatékony fejlesztési technológia kialakítása.

A 4D SOFT Kft.-nek van uniós kutatásfejlesztési tapasztalata, többek között a DILIGENT (Testbed Digital Library Infrastucture on Grid Enabled Technology, FP6-2003-IST) nevű K+F pályázaton ért el jelentős eredményeket, melynek célja egy egységes digitális könyvtár Grid technológiával történő kialakítása volt. A 4D SOFT Kft. az elkészült alkalmazás tesztelési stratégiáját alakította ki, valamint megtervezte s részben végrehajtja a tesztelési feladatokat. Ebben a projektben többek között a CERN (European Organization for Nuclear Research), a francia ERCIM, az olasz CNR-ISTI, a norvég FAST (Fast Searcs and Transfer) valamint az ESA (European Space Agency) is részt vesznek.

A „DILIGENT” projektben nyújtott kimagasló teljesítmény alapján a CERN felkérte a 4D SOFT Kft.-t, hogy ismét közösen vegyenek részt egy újabb pályázaton, az úgynevezett ETICS-en.

Az ETICS (eInfrastructure for Testing, Integration and Configuration of Software) projektet a 17,5 milliárd eurós költségvetéssel működő, pályázati rendszerre alapozott, 6. kutatási keretprogramon belül hívták életre. Célja, hogy koordinálja az unión belüli kutatási és technológia-fejlesztési tevékenységeket, s kiküszöbölje a párhuzamosan történő fejlesztésekből eredő anyagi és szellemi erőforrások pazarlását. A 4D SOFT Kft. feladata az alkalmazott tesztelési módszerek és módszertanok kidolgozása, valamint az alkalmazott teszteszközök kiválasztása. A programban négy ország öt kutatóintézete vesz részt, mint például az olasz atomfizikai intézet – az INFN -, vagy a francia CERN.

„E technológiák egységessé tétele, széleskörű alkalmazása biztosítja a kutatásfejlesztés hatékonyságának és versenyképességének növelését, s ezen keresztül egy új fejlettségi szint – az információs társadalom célkitűzésének – megvalósulását. Éppen ezért különösen büszkék vagyunk rá, hogy a 4D SOFT Kft. magyar kis és középvállalkozásként részt vehet az uniós kutatásokhoz alkalmazott informatikai eszköztárat meghatározó ETICS programban, azon belül is mi vagyunk azok, akik meghatározzák az irányadó szoftvertesztelési módszerek, metodikák illetve teszteszközök skáláját.” – mondta Forgács István ügyvezető igazgató.


Kutatás-fejlesztés az EU-ban, ETICS projekt
Több tudományágból származó számos projekt tartalmaz szoftverfejlesztéseket, melyek földrajzilag különböző helyekről származó partnerek együttműködésének eredményei. Ezeket új technológiájú modellek alapján – mint például a Grid és az új e-Infrastruktúrák – komplex számítástechnikai problémák megoldására fejlesztettek ki. A CERN körülbelül napi 12-15 petabyte mennyiségű adatot szolgáltat, amit a hagyományos módszerekkel képtelenség lenne feldolgozni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző szoftvertermékek esetén gyakori a minőség és koherencia hiánya.

Az ETICS célja nem új szoftverek fejlesztése, hanem a már meglévő, jól bevált képességek, „open-source” eszközök összegyűjtése, azzal a céllal, hogy a kutatási projektek résztvevői elsősorban a kutatás céljára koncentráljanak, s ne a kivitelezéshez alkalmazott eszközök és módszerek keresésére, kiválogatására pazarolják energiáikat.

Az ETICS a K+F tevékenységet kívánja támogatni azáltal, hogy integrálja a meglévő folyamatokat, eszközöket és forrásokat, illetve mindezekhez hozzáférést biztosít egy tetszőleges platformon elérhető, Grid technológián alapuló webportálon keresztül, azaz a földrajzilag szétszórt erőforrásokat virtuális egésszé alakítja. Így a közös platform létrehozása különösen jelentős eszköz az Európai Kutatási Térség kiépítéséhez, az európai kutatás színvonalának emeléséhez és hatékonyságának növeléséhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés