Dotkom
Harmincezer forintos notebook
A karácsonyi bevásárlási lázban néhol hihetetlenül alacsonyra süllyednek az árak.
Körülbelül 30 ezer forintnak megfelelő amerikai dollárba került az a Toshiba noteszgép, amely az idei év rekordárát tartja, legalábbis a hordozható számítógépek tekintetében. A CompUSA a múlt héten több mint 550 dollárnyi árengedményt adott, így a belépőszintű notebook mindössze 149 dollár 99 centért lelhetett gazdára – amíg kapható volt, mert azt talán írnunk sem kell, hogy a vásárlók gyorsan elkapkodták a rendelkezésre bocsátott készleteket. Az eredetileg több mint 700 dollárba kerülő eszközt vásárlók úgy juthattak hozzá ilyen hihetetlenül olcsón a notebookhoz, hogy vállalták, legalább egy évig az America Online Internet-előfizetői lesznek.
Sam Bhavnani, a Current Analyis nevű piackutatással és -elemzéssel foglalkozó vállalat egyik elemzője nemrég azt jósolta, hogy eljön a 199 dolláros notebookok ideje – és igaza lett. Bhavnani szerint néhány éven belül oda is el fogunk jutni, hogy a karácsonyi bevásárlószezon idején már „ingyen” is lehet majd noteszgépet vásárolni; hasonló konstrukcióban (azaz egy szélessávú Internet-szolgáltatónál való hűségszerződés megkötésével). Visszatérve a CompUSA kedvezményére: a vállalat jelentős ugrást tapasztalt eladásaiban – mintegy két óra alatt több mint 7500 noteszgéptől „szabadulhatott meg” a vállalat. Ez másodpercenként egy eladott hordozható számítógépet jelent.
A Toshiba modellje egyébként a következő paraméterekkel bírt: 15 colos képernyő, 1,5 GHz-es Celeron M processzor, 256 MB-nyi memória és egy 60 GB-os merevlemez. Az eredetileg 750 dollárba kerülő készülék AOL előfizetés nélkül is megvásárolható volt, így 400 dollárt (durván 80 ezer forintot) kellett érte fizetni, ami még mindig nagyon jó ár, a többi, hasonló készülékhez hasonlítva.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/12/23/harmincezer-forintos-notebook/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





