Connect with us

Hirdetés

technokrata

A SAS továbbra is vezeti a marketing-automatizáló szoftverek piacát

Dotkom

A SAS továbbra is vezeti a marketing-automatizáló szoftverek piacát

Az IDC piackutató cég jelentése szerint a SAS már harmadik éve piacvezető az árbevétel alapján.

A SAS bejelentette, hogy az International Data Corporation (IDC) felmérése szerint a SAS harmadik éve stabilan vezeti a marketing-automatizálási szoftverek piacát világszerte elért árbevétele alapján . Az IDC legújabb tanulmánya a marketing és értékesítés-automatizáló alkalmazások piacának 2002–2004 közötti helyzetét vizsgálta. A tanulmány szerint a SAS marketing-automatizálásból származó árbevétele 149,1 millió dollár volt, s ezzel a világpiac legnagyobb, 9,1%-os szeletét birtokolja.

„A SAS nagyrészt azért ilyen sikeres ebben a szektorban, mert hozzáállása alapvetően analitikai, fejlesztéseinek középpontjában mégis az azonnal hasznosítható eredményeket nyújtó operatív üzleti adatelemzés áll.” – fejtette ki Robert Blumstein, az IDC analitikai és marketing-alkalmazásokkal foglalkozó területének kutatási igazgatója. „A SAS továbbra is vezeti a marketing-automatizálás piacát; alapfilozófiája az analitikai alapokra épülő optimalizálás és skálázhatóság. A SAS Marketing Automation és SAS Marketing Optimization nyújtotta gondos elemzés és előrejelzés alapján a marketing-szakemberek precízen »hangolhatják« programjaikat, és eleget tehetnek mind a belső elvárásoknak, mind a külső verseny követelményeinek.”

„A SAS már harmadik éve a marketing-automatizálási alkalmazások legnagyobb árbevételt elérő vállalata. Ez azt jelzi, hogy a piac bízik a SAS technológiai vezető szerepében és a vállalat megoldásainak gyors megtérülésében.” – jelentette ki Jim Davis, a SAS marketing-vezérigazgatója. „A SAS Marketing Automation és SAS Marketing Optimization új verziói, valamint a folyamatosan fejlődő SAS9 Enterprise Intelligence Platform – a piac egyetlen olyan terméke, amely egységes és kiválóan bővíthető nagyvállalati platformon kínál marketing-automatizálási és üzleti intelligencia megoldást – biztosítja folytatódó lendületünket ezen a piacon”.

Az IDC jelentése a marketing-automatizálást olyan szoftveralkalmazások együtteseként definiálja, amelyek automatizálják a marketingfolyamat különböző dimenzióiban végzett egyéni és csoportos tevékenységek széles körét. Ezek a dimenziók a következők: médiatervezés, ügyfél minősítés, márkamenedzsment, listakezelés, kampányok végrehajtása, marketing-erőforrások kezelése, kampányok tervezése és levezetése, média és elemzői kapcsolatok, közvetett marketinganyagok menedzsmentje és disztribúciója, megszemélyesítés, adatbázis-marketing, alapkutatás, direkt marketing, reaktiválás, elektronikus katalógus, up-sell és keresztértékesítési programok, események/kereskedelmi bemutatók menedzsmentje, a webes aktivitás elemzése, fókuszcsoportok és a média tesztelése, webes reklámozás, valamint a teljesítések nyomon követése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés