Dotkom
Ki a dobozból!
A Philips a fogyasztói véleményének figyelembevételével kívánja a termékeinek kicsomagolását megkönnyíteni.
A Philips a fogyasztói véleményeket figyelembe véve kívánja biztosítani, hogy termékei a kicsomagolás megkezdésének első pillanatától kezdve könnyen használhatóak legyenek.
Hangsúlyozva a márkának a könnyű kezelhetőséget szem előtt tartó termék tervezés felé tett elkötelezettségét, a Philips erőfeszítéseket tett, hogy bepillantást nyerhessen abba a folyamatba, ahogyan fogyasztói kezelik újonnan megvásárolt termékeiket, a kicsomagolástól kezdve, az összeszerelésen keresztül, egészen az összeszerelési, illetve a gyors üzembe helyezési útmutatókon való eligazodáson át.
Mivel a fogyasztók egyre inkább nagyobb televízió készülékeket vásárolnak, a Philips különösen nagy figyelmet fordított annak megfigyelésére, hogy a vevők hogyan bánnak az ilyen nagy készülékekkel együtt járó ugyanolyan nagy csomagolással. Az elmúlt évben a Philips 15 fogyasztót hívott meg a belgiumi Bruges-ben lévő Fogyasztói élménykutató laboratóriumába, hogy megfigyelje, hogy egy otthoni környezetben a fogyasztók hogyan csomagolják ki és helyezik üzembe a Philips FlatTV készülékeket.
A “Ki a dobozból” nevet viselő tanulmány során a fogyasztóknak 90 perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy három sajátosságaiban és komplexitásában az alacsonyabb kategóriás 42 inches FlatTV-től kezdve egészen a csúcs minőséget képviselő 32 inches, illetve 42 inches modulokat átfogó különböző készüléket kicsomagoljanak.
A kísérlet során a fogyasztóknak a Philips FlatTV készülékek részeként árusított asztalra szerelhető állványt is össze kellet illeszteniük és a készülékeket pedig ezekre ráerősíteni. Egy másik gyakorlat folyamán a fogyasztóknak egy Flat TV falra szerelésével kellett megbirkózniuk. Az utolsó feladatban pedig a fogyasztóknak egy DVD lejátszót kellett egy FlatTV-vel összekapcsolni és installálni, a tesztalanyok azon képességének megvizsgálása érdekében, hogy mennyire képesek periférikus eszközök összekapcsolására.
A kísérlet alatt a fogyasztókat a Philips piac kutatói kisérték szemmel, akik mind a kicsomagolás, mind pedig az installálás folyamatát alaposan megfigyelték. A kutatók különösen jó betekintést nyerhettek a termék és új tulajdonosa közötti első találkozásba, pontosabban, hogy a más-más készségszinten lévő fogyasztók miként birkóztak meg a termék teljes kicsomagolási folyamatával, figyelembe véve a dobozon belül található tervezést, illetve a védőcsomagolás elrendezését.
„Ez a Philips számára igen értékes gyakorlat volt, amelynek eredményei minden üzletágunk számára hasznosíthatóak lesznek, és amelyből a fogyasztóink profitálnak majd a legtöbbet.” – mondta a Philips Szórakoztató Elektronika európai régiójának, marketing szolgáltatásainak igazgatója, Thomas Schade. „Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a vevői büszkeséget és elégedettséget a termék birtokbavételét követő első percben semmilyen nehézség ne zavarja meg. A “Ki a dobozból” kísérlet mindezidáig igen hasznos a Philips számára és egy állandó folyamat részeként továbbra is segítséget nyújt majd.”
A “Ki a dobozból” tanulmánynak a FlatTV szempontjából levont eredményei a piacon most bevezetés alatt álló 2005 Flat TV sorozatban azon nyomban láthatóak lesznek.
A termékek kezelését megkönnyíti majd a külső karton csomagolóanyagok tervezésének tökéletesítése. A fogyasztóknak többé nem kell kiemelni a készüléket a dobozból, hanem a termék eltávolítható lesz oly módon, hogy a karton doboz kiegyenesítve a földön elterül.
Az installációs kísérlet eredményeképpen a Philips könnyebben érthetőbbé tette a FlatTV készülék gyors összeszerelési útmutatóját, amely a fogyasztónak segítséget nyújt a televízió összeállításához anélkül, hogy nagyon részletes használati útmutatóra lenne szükség.
A kicsomagolás élményének tökéletesítésén túl, a Philips elkötelezett termékeinek eldobhatóságában, illetve a környezetre gyakorolt hatásában is előrelépéseket tenni. 1998 óta a Philips EcoDesign koncepciója a termék tervezés minden szakaszának, illetve a szórakoztató elektronikai termékek fejlesztésének részét képezi.
Minden egyes termék sorozaton belül a zöld zászlóshajós termékek öt, a környezet szempontjából kulcsfontosságú terület az energiafelhasználás, az anyag felhasználás, a csomagolás és szállítás, a veszélyes anyagtartalom, és az újrafelhasználhatóság figyelembevételével, hasonló termékeket szem előtt tartva, kerülnek megtervezésre.
A Philips tudományos kutatásba kezdett a termékcsomagolás környezeti hatásának megvizsgálása céljából. Ennek eredményeképpen a cég olyan anyagokat fejlesztett ki, amelyek teljes mértékben újrahasznosíthatóak, ugyanakkor megfelelőn nagy ellenálló képességgel rendelkeznek olyan elektronikai termékeknek, mint a televízió készülékek biztonságos tárolásához, illetve biztosításához.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/07/12/ki-a-dobozbol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





