Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Oracle szakértői központtal támogatja a közép- és kelet-európai közintézmények informatikai fejle

Dotkom

Az Oracle szakértői központtal támogatja a közép- és kelet-európai közintézmények informatikai fejle

A szoftvergyártó a gyakorlatban már bevált megoldásokkal áll a központi, regionális és helyi kormányzatok rendelkezésére.

Az Oracle bejelentette, hogy létrehozza új szakértői központját, amely a közszolgálati informatikai rendszerek bevezetését fogja támogatni az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országokban. A budapesti központú szervezet a közintézmények számára elérhetővé kívánja tenni mindazt a tudást, amelyet az Oracle a különböző európai közszolgálati projektek során halmozott fel. A kezdeményezés a tíz új uniós ország mellett Horvátország, Románia, Bulgária, Törökország és a balkáni térség többi államának központi, regionális, illetve helyi kormányzati szerveit érinti.

Az Oracle a közép- és kelet-európai közszolgálati szféra vezető szoftverszállítójaként már eddig is jelentős tudást halmozott fel a különböző nemzetközi – ezen belül számos Európai Uniós – közigazgatási projektek során. A cég új tanácsadó központjában speciális ágazati ismeretekkel rendelkező szakemberek adnak majd tájékoztatást az európai és nemzetközi gyakorlatban leginkább bevált módszerekről, közreműködnek az állami szférában folyó projektek előkészítésében, illetve támogatják az Oracle rendszerbevezetésért és projektmegvalósításért felelős csapatainak munkáját.

A központ június 1-jén kezdi meg működését, és az első időszakban a különböző kincstári rendszerek, a vámhivatalok, adóhivatalok és statisztikai hivatalok rendszerei, a lakossági ügyfélszolgálati központok, valamint a mezőgazdasági és a szociális információs rendszerek kialakításában kíván segítséget nyújtani.

„Európa-szerte bevált közigazgatási megoldásainkat szeretnénk másokkal is megosztani.” – nyilatkozta Alfonso Di Ianni, az Oracle első elnökhelyettese, aki az EU-hoz újonnan csatlakozott országokért és a FÁK régióért felel. „Kitűnően ismerjük az unión belüli kormányzati követelményeket, így olyan korszerű, a gyakorlatban már bevált integrált rendszereket vagyunk képesek rövid idő alatt bevezetni, amelyek az uniós állampolgároknak jól működő, értékes szolgáltatásokat nyújtanak.” – tette hozzá.

Az EU-bővítésben érintett országok állami szervezetei olyan hatékony informatikai megoldásokat igényelnek, amelyek átláthatóvá teszik a közigazgatási folyamatokat, online szolgáltatásokat kínálnak az állampolgároknak és a vállalatoknak, és a tevékenységek összevonásával költségmegtakarítást eredményeznek. Ezeknek a szervezeteknek szakmai segítségre van szükségük ahhoz, hogy pontosan megfogalmazzák a kifejlesztendő rendszerrel szembeni elvárásaikat, hiszen az informatikai rendszerek korszerűsítésére kapott EU-támogatásokat csakis így tudják hatékonyan felhasználni.

Az Oracle szolgáltatásaival több mint 15 éve áll Közép- és Kelet-Európa közintézményeinek és magánkézben lévő vállalatainak rendelkezésére. A vállalat ezen időszakban jelentős szaktudást halmozott fel az uniós követelmények szerinti informatikai rendszerek kialakítása terén.

Az Oracle ma elegendő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik ahhoz, hogy megoldást találjon a közszolgálati szervezetek legkülönbözőbb problémáira. Informatikai rendszerei többek között képesek kezelni a különböző forrásokból származó állampolgári adatokat, hatékony szolgáltatásokat tesznek elérhetővé a lakosság számára, biztosítják az együttműködést a közintézmények között, gondoskodnak a mezőgazdasági alapok zökkenőmentes folyósításáról, és nyilvántartják az uniós alapok felhasználását is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés