Dotkom
Microsoft – új malware eltávolító eszköz, jobb minőségű patch-ek
Rövid összefoglalás a januári helyzetről.
Malware Removal Tool
A redmondi szoftveróriás három javítást, közülük kettő kritikus besorolásút, adott ki a hét közepén (amint arról már mi is beszámoltunk). Ezzel egy időben jelentették be hivatalosan, szolgáltatás formájában azt az új technológiát is, amellyel eltávolíthatók a számítógépről a korábbi fertőzések során települt kártékony szoftverek. A technológia elnevezése: Malware Removal Tool (Kártékony kód eltávolító eszköz).
Az új technológia által eltávolítható kártékony kódok adatbázisát, illetve az eltávolításukhoz szükséges csomagokat a Microsoft havi rendszerességgel fogja frissíteni rendszeresen közzétett frissítései részeként, amelyeket a felhasználók minden hónap második keddjétől érhetnek el. A most kiadott változat a Blaster, a Sasser, a MyDoom, a DoomJuice, a Zindos, a Berbew (más néven Download.Ject), a Gaolbot és a Nachi vírust, illetve férget távolítja el. A felhasználók a kártékony kódot eltávolító technológiákhoz a lenti linken található címen, a Microsoft Letöltőközpontjából valamint a Windows Update vagy az Automatikus frissítés funkció révén juthatnak hozzá.
Patch-tesztelés
A Microsoft ezenkívül bejelentette, hogy a 2005. első havi frissítésével elindított egy, a biztonsági frissítések tesztelésére irányuló zártkörű bétaprogramot. A biztonsági frissítések ellenőrzésére irányuló kezdeményezés keretében a külső kiértékelőcsoportok egy szűk köre korlátozott és szabályozott hozzáférést kapott a biztonsági frissítésekhez, annak érdekében, hogy szimulált éles környezetben tesztelhesse azok alkalmazás-kompatibilitását, stabilitását és megbízhatóságát. A Microsoft a programból származó visszajelzések tanulságait beépíti a biztonsági frissítések végleges változatába. A felmérés eredményeként a felhasználók a jövőben jobb minőségű frissítésekhez juthatnak, így azok telepítése nagyobb biztonság és kevesebb probléma mellett, még gyorsabban végezhető el.
Élő webes adás
Mike Nash, a Microsoft biztonságért felelős alelnöke élő webes adás házigazdája lesz január 18-án, kedden, magyar idő szerint 18 és 19 óra között. Mike vendégei a vezető biztonsági szakértők közül kerülnek ki, e havi megbeszélésük témája a kémszoftver (spyware) lesz.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/01/14/microsoft-uj-malware-eltavolito-eszkoz-jobb-minosegu-patch-ek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





