Dotkom
Az IBM megnyitotta RFID tesztközpontját
Az IBM becslése szerint az árucikkeknek akár 50%-a RFID azonosítóval rendelkezhet 2005 végéig.
Az IBM Nizzában megnyitotta tesztközpontját, mely a rádiófrekvenciás termékazonosítással (RFID) foglalkozik, hiszen óriási igény látszik a technológia kipróbálására, alkalmazásba vételére a kereskedelmi, gyártó és szállítmányozó vállalatok oldaláról.
A rádiós jeladók, a vonalkódok elektromos töltéssel ellátott változatai, lehetővé teszik az áruk gyors és egyértelmű azonosítását, ezáltal megkönnyítve a nyomon követést, mely automatizálhatja többek között a banki szolgáltatásokat, jótékony hatással lehet a termékek előállításának és elosztásának minőségére és – bármilyen furcsán hangzik – azt is megakadályozhatja, hogy piros zokninkat a fehér ágyneművel együtt mossuk.
„A központ megnyitása egyértelmű válasz az RFID technológia gyors terjedésére.” – mondta Faye Holland, az IBM rádiófrekvenciás azonosítási technológiák felelős vezetője. A vállalaton belül közel 1.000 szakember foglalkozik az RFID-vel.
Piacvezető kereskedelmi vállalatok, mint a Wal-Mart, a Metro és a Tesco, rövid időn belül szeretnék meghonosítani a technológiát, melynek segítségével a forgalmazott termékekhez kapcsolódó információk automatikusan és kábelezési technológiák alkalmazása nélkül leolvashatók a raktárak be- és kijáratánál, a kasszarendszereknél, az értékesítési folyamat bármely pontján.
Az Egyesült Államok Hadügyminisztériuma arra kötelezi beszállítóit, hogy áruikat RFID azonosítóval ellátva szállítsák be. A technológia további potenciális felhasználói az európai és ázsiai nagy kikötők, repülőterek és légitársaságok, ahol az áruk és csomagok azonosításának ezen módja a hatékonyságot és biztonságot egyaránt növelheti.
Az IBM előrejelzése szerint a 2004-es és a 2005-ös év a pilot projektekről szól, 2005 közepétől viszont a technológia élesüzemű alkalmazásra kerülhet.
A technológia kereskedelmi felhasználását jelentősen felgyorsíthatják azon új szabványok, melyeknek megjelenése idén nyáron kezdődhet és szabályozzák a felhasznált rádiófrekvenciás sávokat.
Az IBM tesztlaboratoriumában a chipek, olvasók és alkalmazások együttműködését fejlesztik, vizsgálják. Ilyen központokat nyitott az IBM az Egyesült Államokban és Ázsiában, ugyanakkor Európában jóval nagyobb érdeklődés tapasztalható, az európai cégek jobban befogadják ezen innovációt.
A technológia tömeges elterjedése, amikor a kereskedelmi cikkektől a hitelkártyákon át a repülőgéphajtóművekig RFID azonosítót kaphat, még várat magára, hiszen a felhasznált chipek ára jelenleg a 0,1-0,5 euró (25-125 forint) tartományban mozog.
„A kereskedelemben a cikkszintű követés előreláthatólag nem valósul meg az elkövetkező 10 évben. Ugyanakkor a nagyértékű árucikkek azonosítása – mint például az ékszerek, háztartási elektronikus cikkek – nagyon hamar kaphatnak ilyen azonosítót.” – mondta a Philips félvezető ágazatának szóvivője.
A Philips az egyike azon cégeknek, akik RFID chipet gyártanak. A Sonyval, a Visa hitelkártya céggel és a Nokiával együttműködve dolgozik a Near Field Communication (NFC) megoldás kifejlesztésén, mely lehetővé teszi “contactless” elektronikus fizetési módok, tranzakciók alkalmazását.
Az IBM becslése szerint az árucikkeknek akár 50%-a RFID azonosítóval rendelkezhet 2005 végéig, ami azt jelenti, hogy termékek milliói lesznek elég okosak ahhoz, hogy elmondják nekünk, kicsodák, hol és mikor gyártották őket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/08/04/az-ibm-megnyitotta-rfid-tesztkozpontjat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





