Dotkom
Még teljesebb védelmet ígér a Norton Antivirus 2004
A Symantec otthoni felhasználók körében talán leginkább ismert terméke, a Norton Antivirus legújabb, 2004-es változata a tervek szerint szeptemberben jelenik meg, és elődjéhez képest még nagyobb tudással fog rendelkezni.
Az IT-biztonságtechnikával foglalkozó cég hétfői bejelentése szerint a zászlóshajónak számító antivírus alkalmazás következő változata még hatékonyabb kereső eszközökkel lesz felvértezve. Többek között a nem vírusos alapú ártalmak ellen is védelmet kínál majd a program – például a spyware-ek ellen is hatásos lesz a NAV 2004. Emellett az úgynevezett összetett fenyegetésekkel szemben is megfelelő védettséget kínál az új Norton Antivirus; hiszen ezek ellen a ˝hagyományos˝ víruskeresők már nem elégségesek.
Már a rendszerbe való első belépési pontnál megfogja majd a betolakodót a szoftver – hangzott el a Symantec tájékoztatóján. Egyre gyakoribb ugyanis, hogy nemcsak e-mailen, hanem azonnali üzenőprogramon keresztül vagy weblapokon át férkőzik be a károkozó. A NAV 2004 ezenfelül további védelmi eszközökkel is szolgál a Windows 2000/XP operációs rendszereket használóknak, s természetesen a tömörített állományokban is képes kutakodni.
Kétféle változatban lesz majd hozzáférhető a termék: a standard verziót az otthoni felhasználóknak szánja a Symantec, míg a professional az üzleti szféra számára készült. Mindkét szoftverrel továbbra is ingyenes lesz a LiveUpdate szolgáltatás. A NAV 2004 50 dollárba fog kerülni, a NAV 2004 Professional 70 dolláros áron lesz hozzáférhető. A korábbi termékekről természetesen lehet majd upgrade-elni – 30 illetve 40 dollárért. Az 5 felhasználós licenc 200 dolláros, a 10 felhasználós licenc pedig 400 dolláros áron vásárolható majd meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2003/08/26/meg-teljesebb-vedelmet-iger-a-norton-antivirus-2004/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





