Dotkom
A Microsoft felveszi a kesztyűt a vírusokkal szemben
Talán az elmúlt napokban útjára indult (microsoftos levélnek álcázott) féreg adta meg a végső lökést: Redmond szövetséget kötött a Network Associates-szel és a Trend Micro-val.
A Microsoft és a két behatolás- és vírusvédelmi szoftvereket fejlesztő cég között létrejött partnerség révén a Microsoft komolyabb hangsúlyt kíván helyezni a vírusok, férgek jelentette veszély ellen való küzdelemre. Redmond célja, hogy részletes információkkal lássa el azon vírusokról termékeinek használóit, melyek elsősorban a windowsos környezetet fenyegetik.
A fentiek eléréséhez a Network Associates Anti-Virus Emergency Response Teamjének (az NA vírusvédelemért felelős csoportja) és a Trend Micro TrendLabs részlegének segítségét veszi igénybe a Microsoft. Az egyezséget VIA, azaz Virus Information Alliance névvel illették.
Egy Virus Alerts nevű website-ot hozott létre a Microsoft a megállapodást követően, ahol a fenti két cég biztosítja az odalátogatók információéhségének kielégítését. Ezen az oldalon a leginkább veszélyesnek tartott kártevők listája található meg dátum szerinti sorrendben, illetve az egyes elemekről bővebb információ is elérhető.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2003/05/21/a-microsoft-felveszi-a-kesztyut-a-virusokkal-szemben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





