Dotkom
Kelendő a MagyarOffice – 160-170 millió forint árbevétel az idén
A MagyarOffice programcsalád különböző tagjainak eladásából várhatóan 160-170 millió forint árbevételre tesz szert az idén a MultiRáció.
A pontosan egy évvel ezelőtt piacra dobott MagyarOffice programcsalád különböző csomagjainak eladásából idén várhatóan 160-170 millió forint árbevételre tesz szert a MultiRáció Kft. A vállalati tervek szerint a program értékesítése idén eléri a 14 ezres darabszámot, míg jövőre további 15 ezer szoftvert kívánnak eladni. Az összes eladott MagyarOffice 20 százalékát államigazgatási és önkormányzati, 70 százalékát kis- és közepes vállalkozói, míg 5-5 százalékát nagyvállalati és egyéni felhasználók vásárolták meg.
Az 1992-ben alapított MultiRáció jelenleg 45 munkavállalót foglalkoztat, az idei várható árbevétel közel 250 millió forint lesz. Banai Miklós, a társaság ügyvezető igazgatójának elmondása alapján a kis- és középvállalkozások körében a MagyarOffice-nak mintegy 7 százalékos piaci részesedése van, amelyet jövőre – minimum – meg szeretnének duplázni.
A MagyarOffice 1.0-ás irodai szoftvercsomag tavaly december 12-én került a boltok polcaira, azóta az alapverzió mellett a standard és a professzionális változat is megjelent, valamint az otthoni felhasználóknak szánt családi variáns is. A MagyarOffice versenyképessége annak tudható be, hogy legalább annyit, vagy talán még többet is tud, mint a piacon lévő konkurencia termékei, ám azoknál jóval olcsóbban vásárolható meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/12/17/kelendo-a-magyaroffice-160-170-millio-forint-arbevetel-az-iden/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





