Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elmosódik a határ a noteszgépek és az asztali PC-k között?

Dotkom

Elmosódik a határ a noteszgépek és az asztali PC-k között?

Egyre több tekintetben lehet egy kategóriába sorolni a noteszgépeket az asztali számítógépekkel – a régebben szegényes kijelzővel rendelkező notebookok azonban a megjelenítés terén is felzárkóznak lassan.

A Pentium 4-es processzor megjelenése megváltoztatta a noteszgépek életét: az asztali CPU-val felszerelt notebookok nagyon gyorsan népszerűvé váltak, köszönhetően jelentős ármérséklő tényezőjüknek, illetve az általuk elérhető nagy teljesítménynek. Egyre inkább kezdték kiszorítani asztali társaikat, hiszen szinte mindenben (közel) megegyező képességekkel rendelkeztek a desktop PC-hez képest, s ez nagymértékű mobilitással párosítva az irodák, cégek számára hamar vonzó alternatívát jelentett. Talán az egyedüli hátrány a (relatíve) kicsi képernyőméret, ez azonban változni látszik…

Hol máshol, mint Japánban közzétettek egy előrejelzést, mely szerint a képernyő nagyságának tekintetében jövőre még jobban megközelítik asztali testvéreiket a noteszgépek. A Samsung például azon első gyártók között lesz, akik kifejezetten notebookok számára készítenek 15 colosnál nagyobb kijelzőket. A WXGA (1280×800) felbontásra képes LCD-k közül egy 15,4 colos és egy 17 colos modell fog bemutatkozni januárban.

Hasonló felbontással büszkélkedik a Hitachi által a jövő év első negyedében piacra dobni tervezett, szintén 15,4 colos képátlóval rendelkező TFT LCD, közölte Masanori Kataoka, a cég egyik mérnöke. Véleménye szerint általános trendről van szó, ugyanis ilyen képernyőmérettel fognak majd rendelkezni a jövő noteszgépei.

A Philips is egyre nagyobb számban gyártja 17 colos LCD-it és a Sharp sem marad le ebben a sorban: két új csúcskategóriás LCD-t jelentetett meg (egy 15 colos, UXGA (1600×1200 pixel) TFT LCD-t és egy 16 colos SXGA (1280×1024 pixel) felbontású TFT LCD-t, mely még 170 fokos látószöge miatt is fontos előrelépésnek számít).

Végül pedig két érdekesség: az International Display Technology létrehozott egy olyan kijelzőt, amely egészen extrém felbontást tesz lehetővé a noteszgépek számára. A QXGA, azaz 2048×1536 pixel megjelenítésére képes LCD például az NEC Versa Pro noteszgépében található meg. Hasonlóan extrém nagy felbontással fog jelentkezni a Samsung áprilisban, amikorra egy olyan 15,4 colos kijelző bemutatását ígérik, amely WUXGA, azaz egyidejűleg 1920×1200 pixel megjelenítésére lesz képes. Az általános vélemény azonban az, hogy egyelőre csak nagyon speciális esetekben van szükség ilyen felbontásra, a felhasználók számára még jó ideig elég lesz az UXGA.

A fejlődés egyik motorjaként a DVD-meghajtók terjedését említik, mivel az emberek rászoktak, hogy noteszgépeiken filmet nézzenek (és egyre inkább előtérbe kerül a notebook kijelzőjének televízióként való felhasználása). Másik fontos tényező a többablakos munkamód, azaz annak igénye, hogy a munka miatt egyszerre több ablak is nyitva lehessen még használható szinten. A harmadik ok pedig a már fent említett desktop PC-knél megszokott nagyobb képernyőméret átültetése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés