Dotkom
November 15-ig kapott határidőt a MobilCom
A hitelező bankok két héttel hosszabbították meg a MobilCom tartozásának visszafizetési határidejét.
Hitelező bankjaitól újabb kéthetes esélyt kapott a kis híján megszűnt német Mobilcom, melynek értelmében 4,7 milliárd eurós esedékes hiteltartozásának fizetési határidejét immáron negyedszerre – november 15-ig – meghosszabbították. A MobilCom bejelentése szerint a cégnek még kamatokat sem kell fizetnie.
A MobilCom szeptember végén az állam beavatkozásával, valamint a 130 millió eurós megtakarítást eredményező, közel 40 százalékos leépítésével, és a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatása beindításának késleltetésével kerülte el a csődöt.
Ezen felül a hatalmas veszteségért részben felelős UMTS-hálózat kiépítését leállítja az ötmillió ügyfelet kiszolgáló, főleg más cégektől vásárolt kapacitások újraértékesítéséből élő konszern, amely a konkurenciához képest jobban áll a hálózat kiépítésében, azonban további beruházásokat nem engedhet meg magának. Az erre megszerzett licencet mindenesetre megtartja – mellesleg a több mint nyolc milliárd euróért vásárolt szabadalom a hatályos jogszabályok szerint el sem adható.
Mivel a Mobilcom semmilyen biztosítékot nem tud felajánlani, csak a France Telekom felé meglevő követeléseket, s a hitelező bankokkal kötött egyezmény szerint a szintén súlyosan eladósodott francia távközlési vállalat köteles jótállni a MobilCom adósságaiért, és rendelkezésre kell bocsátania a büdelsdorfi székhelyű vállalatnak a harmadik generációs (UMTS) rendszer kiépítéséhez szükséges tőkét. Az összeg minimum százmillió eurónál kezdődik. Mindez azonban szükségtelenné tenné a Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW) további finanszírozást.
Az állami pénzintézet útján a német kormány a múlt hónapban 400 millió eurós hitelt ígért a MobilComnak. A hatalmas adósságokkal terhelt France Télécom azonban nem fizet, a bírósági eljárás pedig lehetséges, hogy tovább húzódik, míg a Mobilcom a nyújtott hitelekből túlélni képes – azonban a MobilCom 4,7 millió eurós adóssága más részének törlesztésére a bankok addig adnának halasztást, amíg létre nem jön a végleges megállapodás a France Télécommal. A német Handelsblatt értesülései szerint a francia távközlési vállalat oly módon rendezi a MobilCom 4,7 milliárd eurós adósságtörlesztésének egy részét, hogy a tulajdonában lévő 28,5 százalékos részvénypakettet átadja a hitelező bankoknak, akik később a tőzsdére vihetik részvényeiket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/11/03/november-15-ig-kapott-hataridot-a-mobilcom/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





