Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kína Windows-riválist tervez

Dotkom

Kína Windows-riválist tervez

Kína arra készül, hogy létrehozzon egy olyan asztali számítógépekbe szánt operációs rendszert, amely akár a Microsoft ablakos megoldásával is felveheti majd a harcot.

Kína úgy döntött, hogy megalkotja azt az asztali számítógépekbe szánt operációs rendszert, amely akár a Microsoft Windows-sorozatával is felveheti a harcot – írja a New Scientist.

A kínai People´s Daily információi szerint 18 kínai vállalat és a legtöbb egyetem már nekilátott közös erővel az operációs rendszer kidolgozásához. Az újság cikke szerint kinézetben és funkcionalitásban leginkább a Microsoft Windows 98 platformjára hasonlít majd, és alkalmas lesz a szoftvergyártó óriás office-szoftvereinek futtatására is. Az újdonság közel egy év alatt készül majd el.

A tudósítás rámutatott, hogy a fejlesztők lelkesedésének egyik fő oka a Microsoft szoftverek domináns helyzetének ellehetetlenítése, valamint az, hogy Kínában lehetőség legyen többféle standard operációs rendszer vásárlására, hiszen a „külföldi szoftverek monopóliuma a kínai piacon megtört”.

Az operációs rendszer legelső verziója a Yangfan 1.0 névre hallgat majd, mely elsősorban a kormányhivatalokban kerül használatba. A fejlesztői projekt a múlt héten került bejelentésre a pekingi IT Industry Promotion központban.

Dan Kusnetzky, az IDC vezető-elemzője szerint viszonylag egyszerű feladat a kínai programozók számára, hogy ingyenes programokat felhasználva megalkossanak egy operációs rendszert, mely a Windows 98-ra hasonlít funkcionalitásában. Az elemző szerint a Linux operációs rendszer lehet erre a legalkalmasabb megoldás.

„Ez az egyik legalkalmasabb pillanat, hogy kihasználjuk egy nyílt forráskódú program nyújtotta előnyöket – amely egy hatalmas ugrás jelentene. Ugyanis ha a Linuxot ugyanazon a hardveren futtatjuk, mint a Windowst, akkor az hasonló funkcionalitással is jár. Erre a legjobb példa a Red Flag Linux.”

A másik önkéntes nyílt kódú projekt a WINE lenne, amely a Microsoft cég által kreált Windows “operációs” rendszerek erőforrásait hivatott biztosítani. A WINE-on keresztül történő Windows alkalmazások futtatásához nem szükséges Windows rendszerrel rendelkezni (!) a szükséges .dll (Dynamic Link Library) file-okat tartalmazza az emulátor önmaga. Kusnetzky szerint a két projekt kombinálásával lehetne megalkotni azt az operációs rendszert, amely képes lenne a Microsoft office-alkalmazások működtetésére is.

Tim Harris, a Cambridge University operációs rendszerek szakértője szerint a feladat nem is annyira egyszerű, hiszen eléggé nehéz összeegyeztetni egy már évek óta működő rendszert egy vadonatúj fejlesztéssel. „Megalkotni egy olyan valamit, amelynek stabilnak és megbízhatónak kell lennie – mint ahogy azt a felhasználók elvárják – hatalmas vállalkozás.”

A Microsoft részéről egyelőre nem kommentálták az eseményt, bár egyes információk szerint nem érte váratlanul a vállalatot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés